Ökölvívás: Klicsko szombaton védheti meg újra címét

2007.03.06. 19:28
Címkék
Az ukrán Vlagyimir Klicsko, a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) nehézsúlyú világbajnoka szombaton, Mannheimben az amerikai Ray Austin ellen védheti meg újra címét.
"A felkészülésem jól sikerült, remélem ezt be is tudom bizonyítani szombaton. Minél korábban szeretném eldönteni a mérkőzést, lehetőleg már az első négy menet valamelyikében" - mondta magabiztosan az ukrán bokszoló, majd hozzátette: "Még sokáig meg akarom tartani az övemet."A 30 éves öklöző tavaly április 22-én került az IBF trónjára, miután a hetedik menetben kiütötte az amerikai Chris Byrdöt. Tavaly novemberében pedig megvédte címét az amerikai Calvin Brock ellen.A kihívó Austin, aki 28 évesen kezdte profi karrierjét, jó sorozatot tudhat magáénak, hisz 2001 júliusa óta 13 mérkőzésen nem szenvedett vereséget. Így érthető az ő magabiztossága is: "Nem ijedek meg Klicskótól! Két nagy egyéniség csatája lesz ez, és én meg fogom mutatni, hogy nem a véletlen műve a hat éve tartó veretlenségi szériám. Mindenképpen nyerni szeretnék."Az amerikai sportoló legutóbb tavaly júliusban lépett a kötelek közé az orosz Szultan Ibragimov ellen. Fordulatos csatájukat mindhárom pontozó másképp látta (115-111, 112-114, 113-113), így a mérkőzésvezető döntetlent hirdetett.
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
2 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
2 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
2 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
2 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
2 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
2 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
3 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik