Ökölvívás: az AIBA elvette Moszkvától az idei világbajnokságot

2007.03.12. 23:07
Címkék
A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) megfosztotta Moszkvát az idei olimpiai kvalifikációs világbajnokság rendezési jogától.
Az AIBA közleményében jelezte, hogy az orosz fél nem tett eleget a szerződésében vállalt feladatainak annak ellenére, hogy minden támogatást megkapott a szervezettől."Sajnos olyan szituációba kényszerültünk, amelyben ezt kellett tennünk, ám a megállapodás feltételeitől nem tekinthettünk el" - mondta a nemzetközi szövetség honlapjának Vu Csen-kuo, az AIBA tajvani elnöke.Eduard Kuszanov, az orosz szövetség első embere az ITAR-TASZSZ hírügynökségnek ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy ők minden fontos elvárásnak eleget tettek, ám az AIBA érthetetlen és indokolhatatlan követelésekkel állt elő.Orosz lapértesülések szerint anyagi problémák vezettek a drasztikus döntéshez, ezen belül is elsősorban az, hogy a szervezők nem tudták előteremteni az előírt 1,5 millió dolláros letétet."Azt tudtam, hogy komoly harc van az orosz szövetség és az AIBA között. Szó volt arról is, hogy elveszik tőlük a versenyt, ám a végleges döntésről nem tudtam. Egyelőre nem látom át, pontosan mi zajlik a háttérben, bár arról korábban értesültem, hogy az oroszok nem tudják letenni a szükséges pénzt. Jövő héten, az AIBA végrehajtó bizottsági ülése után már okosabbak leszünk. Biztosan nagy visszhangja lesz az ügynek" - nyilatkozta az MTI-nek Csötönyi Sándor, a magyar szövetség elnöke.A szeptember 15. és 30. közötti vb új házigazdáját később jelöli ki az AIBA.
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
3 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
4 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
4 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
4 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
4 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
4 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
4 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik