Amerikai ellenféllel bokszol Erdei Zsolt a budapesti gálán

2007.04.25. 16:12
Címkék
Június 16-án Budapesten az amerikai George Blades ellen vívja 8. címvédő mérkőzését Erdei Zsolt, a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka. Erről a www.profibox.hu internetes portál számolt be.
NS-archív (Szabó Miklós)
NS-archív (Szabó Miklós)

A 32 éves tengerentúli ökölvívó 15. helyen áll a WBO legfrissebb világranglistáján. Blades kétszer már vereséget szenvedett hivatásos pályafutása során, egyik legyőzője (Nick Cook, Charles Tanner) sem tartozik a súlycsoport élmezőnyébe.

George Blades eddig 21 mérkőzést nyert meg, 15 alkalommal ko-val vagy tko-val.

„Nem igazán számít, hol lesz a küzdelem. Azt hiszem, számomra el van rendelve a győzelem, és a világbajnoki övvel térek majd vissza az Egyesült Államokba” – jelentette ki magabiztosan a kihívó.

Erdei Zsolt eddig 25 alkalommal lépett profimérkőzésen a szorítóba, s mindannyiszor győztesen fejezte be összecsapását.
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
5 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
5 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
5 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
5 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
5 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
5 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
6 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik