Ökölvívás, Motherwell: Matolcsi József és Dudás Tibor is győzött

2007.05.11. 21:14
Címkék
A Polish Boxing Promotion teljes sikerrel zárta a motherwelli gálát, miután mindkét magyar versenyzője, Matolcsi József (képünkön) és Dudás Tibor győzelemmel tudta le a skóciai fellépését.

Matolcsi József (26–9, 18 K. O.-T. K. O.) már az első menetben kivégezte az argentin Ignácio Lucero Fragát (7–3–2, 4), akit eddigi riválisai legfeljebb pontozással tudtak megverni. A WBF (Boksz-világalapítvány) nagyváltósúlyú bajnoka azonban egy szűk balhoroggal már az első felvonásban leterítette kihívóját, aki nem is tudta folytatni küzdelmet.

Matolcsi 2000 szeptembere óta nem nyert ilyen gyorsan, míg Fraga a második címmeccsét is elveszítette, a másodikat is Polish-bokszoló ellen, hiszen elsőre Grzegorz Proksától kapott ki pontozással a WBC és az IBC középsúlyú youth titulusáért zajló találkozón.

A fiatal reménység, Dudás Tibor (2–0) ezúttal is végigbokszolta a tervezett menetszámot, de most közelebb járt a gyors befejezéshez, mint elsőre. A második menetben ugyanis padlóra küldte a brit Duncan Cottiert (3–26–2, 1), a végém pedig sima pontozásos győzelmet aratott ellene.
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
5 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
5 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
5 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
5 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
5 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
5 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
6 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik