Ökölvívás: lekerül-e a fejvédő az az amatőr bunyósokról?

2007.06.19. 23:30
Címkék
Az amatőr ökölvívás sokat veszített a népszerűségéből – és ez nem írható kizárólag a virágzó profi boksz számlájára. A biztonságra és a gépi pontozásra ráment az ökölvívás lényege: a küzdelem, a szenvedély, a látvány – helyette néha a botrányos bíráskodás és pontozás lett a főszereplő a világversenyeken.
A bokszpresztízs helyreállítására törekvők rendre eredménytelennek bizonyuló szabálymódosító indítványokkal bombázták a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) illetékeseit – eddig. Az AIBA befolyásos nemzetei azonban idén hirtelen reformpártiak lettek, így az októberi, chicagói világbajnokság alatt zajló AIBA-kongresszust talán körüllengi majd az újítás szele. „Több javaslat az AIBA ülése elé kerülhet, például a fejvédő eltörlése, a kesztyűk méretének és súlyának csökkentése, információim szerint azonban a négyszer két perces idő háromszor három percre történő megváltoztatása és a pontozás, bíráskodás reformja nem” – informált Museeb M. Najem úr, az AIBA média és PR-bizottságának kuwaiti elnöke. Az új szabályok leghamarabb a pekingi olimpia után léphetnének életbe. A hazai szövetség elnöke, Csötönyi Sándor örülne az újításoknak: „Ideje lenne a módosításoknak, az amatőr boksz egyre arctalanabb, a versenyzők a gépi pontozási rendszerhez alkalmazkodva maguk is gépiessé váltak. Szerencsére úgy látszik, hogy változik a nemzetközi szövetség felfogása. A sokszor átláthatatlan működési mechanizmus azonban maradt, így lehet, hogy a háromperces menetek visszaállítása és a pontozás ügye is felkerül a chicagói AIBA-kongresszus napirendjére.” Jacques Rogge NOB-elnök meglátogatta az AIBA Végrehajtó Bizottságának ülését, amely az olimpiai csúcsszervezet székhelyén, Lausanne-ban ülésezett. „A NOB üdvözli a szándékot, amely megújíthatja az olimpia program egyik alapsportágát” – fogalmazott a belga sportdiplomata, aki egykor ringorvos is volt.
Legfrissebb hírek

„Nem hiszem el, hogy ez nem piros lap és tizenegyes” – Flick kiakadt Kovács István döntésétől

Bajnokok Ligája
7 perce

Harc a jegyekért a budapesti BL-döntőre

Bajnokok Ligája
16 perce

Alacsony fiúból ragyogó csatár – 70 éves lett Esterházy Márton

Magyar válogatott
24 perce

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
6 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
7 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
7 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
7 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
7 órája
Ezek is érdekelhetik