Ökölvívás: De La Hoya nem vághat vissza, Mayweather befejezte

2008.06.07. 12:09
Címkék
Floyd Mayweather ismét bejelentette visszavonulását, így a jelek szerint nem lesz visszavágó szeptemberben Oscar De la Hoya ellen.
A 31 éves klasszis tavaly májusban szerezte meg a Boksz Világtanács (WBC) váltósúlyú övét De La Hoya pontozásos legyőzésével, ezután decemberben technikai KO-val verte a brit Ricky Hattont, és azonnal vissza is vonult. Később azonban a 20 millió dolláros fellépti díj hatására meggondolta magát, és közölte: még egyszer kiáll De La Hoya ellen szeptember 20-án."Nehéz szívvel tudatom mindenkivel, hogy végérvényesen abbahagyom a bokszot. Gyerekkorom óta nem csinálok mást, de az elmúlt időben már nem találtam élvezetet benne" – jelentette be az Atlantában olimpiai bronzérmes Mayweather, aki öt különböző súlycsoportban is vb-címig tudott jutni, s mind a 39 profi mérkőzését győztesen zárta, 25 KO-val. Kérdéses, hogy valóban véglegesnek tekinthető-e Mayweather visszavonulása, hiszen már többször is úgy nyilatkozott a súlycsoportoktól független rangsorban vezető klasszis, hogy szögre akasztja a kesztyűt, végül mégis folytatta.
Legfrissebb hírek

Történelmi idényt futott a Falco Európában

Kosárlabda
9 perce

Kiss Dávid visszatér a Volánhoz, de nem vezetőedzőként

Jégkorong
31 perce

Vívás: bravúros ezüst és bronz a korosztályos vb zárásaként

Utánpótlássport
1 órája

Bíró Barnabás: A legapróbb részleteken dőlhet el az elsőség

Labdarúgó NB I
1 órája

NS-képeslap: megújult a pálya Kecskeméten

Egyéb egyéni
1 órája

Népsport: Fülöp Mihály a kabátgombokkal is elbánt

Népsport
1 órája

Pályafutása első bajnoki címére hajt Corbu Máriusz a Fradival

Labdarúgó NB I
1 órája

Budapest, futballhősök tere: fesztiválhangulat a Bajnokok Ligája-döntő körül – 50 nap a fináléig

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik