Ökölvívás: négy magyar jutott döntőbe az EU-bajnokságon

2008.06.19. 23:36
Címkék
Az öt elődöntős magyar közül négy bejutott a fináléba a varsói európai uniós ökölvívó-bajnokságon.
A világbajnoki ezüstérmes Bedák Pál (48 kg) lengyel öklözőt vert meg, mégpedig 21-8-ra. Balzsay Károly szövetségi kapitány az MTI-nek azt mondta, szépen felépítette a meccset, nagyon jól bokszolt. Varga Miklós (60) francia bokszolón jutott túl 16-13-as pontozással, Káté Gyula (64) egy törököt győzött le, a harmadik menetben döntő fölénnyel, a mindössze 19 éves Bernáth István (+91) pedig ugyancsak török ellenfelet gyűrt le, 13-5-ös pontozással. A magyarok közül egyedül Szellő Imre (81) kapott ki csütörtökön, egy angollal szemben maradt alul minimális különbséggel, 12-11-re, bár Balzsay szerint jobb volt, mint riválisa. Pénteken szünnap lesz, a döntőket szombaton rendezik. A legnevesebb ellenfél Kátéra vár, ő a 60 kg-ban világbajnok angol Frankie Gavinnel bokszol majd.
Legfrissebb hírek

Történelmi idényt futott a Falco Európában

Kosárlabda
9 perce

Kiss Dávid visszatér a Volánhoz, de nem vezetőedzőként

Jégkorong
31 perce

Vívás: bravúros ezüst és bronz a korosztályos vb zárásaként

Utánpótlássport
1 órája

Bíró Barnabás: A legapróbb részleteken dőlhet el az elsőség

Labdarúgó NB I
1 órája

NS-képeslap: megújult a pálya Kecskeméten

Egyéb egyéni
1 órája

Népsport: Fülöp Mihály a kabátgombokkal is elbánt

Népsport
1 órája

Pályafutása első bajnoki címére hajt Corbu Máriusz a Fradival

Labdarúgó NB I
1 órája

Budapest, futballhősök tere: fesztiválhangulat a Bajnokok Ligája-döntő körül – 50 nap a fináléig

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik