Ökölvívó Eb: Bacskai Balázs hat pont hátrányból fordítva győzött

2008.11.09. 02:31
Címkék
Varga Miklós után Bacskai Balázs is bejutott a negyeddöntőbe a liverpooli ökölvívó Európa-bajnokságon. A magyar szövetségtől származó információ szerint a Vasas junior világbajnoka hatalmasat küzdött, 1-7-ről fordította a maga javára a Krzysztof Chudecki elleni mérkőzést.
A lengyel öklözővel három hete is találkozott Bacskai, akkor kikapott tőle. Azóta viszont alaposan felkészült belőle a 21 éves magyar fiú, jóllehet az első két menetben ebből vajmi keveset lehetett látni. A lengyel ugyanis 7-1-re elhúzott – jogosan –, s ekkor nem sok esély látszott a fordításra.A harmadik menetben aztán akkorát hajtott Bacskai, hogy a lengyel nem bírta a tempót, folyton fogott, s ezért a mérkőzésvezető kétszer meg is intette, továbbá Bacskai ütései is rendre betaláltak. A negyedik menetet már 8-7-es vezetésről kezdte a magyar öklöző, s a befejezésig növelni is tudta előnyét, igaz, a végén már nehéz lett volna megállapítani, hogy ő vagy a lengyel volt-e fáradtabb."Miután elkezdett bokszolni, Bacskai tulajdonképpen simán győzött" - értékelt Balzsay Károly szövetségi kapitány. "Chudecki rendkívül szabálytalanul bokszol, sokat fog, már három hete is, amikor kikaptam tőle, le lehetett volna léptetni. Egy-hét után találtam magamra, akkor már nem bírta az általam diktált tempót a lengyel - igaz, én is csak nehezen" - mondta a boldog győztes.A két szombati magyar nyertes, Varga Miklós és Bacskai egyformán kedden bokszol az éremért, Bacskainak a bosnyák Velibor Vidics lesz az ellenfele.Vasárnap 57 kg-ban Mihály János a horvát Mirsa Ahmati, plusz 91 kg-ban pedig Bernáth István az izraeli Juszef Elgan ellen lép szorítóba a nyolcaddöntőben. Előbbi a délutáni, utóbbi az esti programban szerepel.

ÖKÖLVÍVÓ EB, 69 KG

NYOLCADDÖNTŐ
Bacskai Balázs–Krzysztof Chudecki (lengyel) p. gy. 11–8

ÖKÖLVÍVÓ EB, 69 KG

NYOLCADDÖNTŐ
Bacskai Balázs–Krzysztof Chudecki (lengyel) p. gy. 11–8
Legfrissebb hírek

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
18 perce

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
35 perce

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
49 perce

Il Luce, az örök fény – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
49 perce

Formaidőzítés – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
49 perce

A Paris FC alaposan elpáholta a Monacót, nyert az OM is

Francia labdarúgás
56 perce

Potya gól itt, szép tekerés ott – a Real Madrid megint ikszelt a Gironával

Spanyol labdarúgás
1 órája

A West Ham kiütötte a Wolverhamptont, kieső helyre taszította a Tottenhamet

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik