Thomas Ulrich bejelentette visszavonulását

2009.07.24. 01:15
Címkék
Sorozatos kudarcai után szögre akasztotta kesztyűit Thomas Ulrich, az Universum Box Promotion félnehézsúlyú bokszolója, jelentette be menedzsere, Werner Lichtenberg.
„Thomas befejezi pályafutását, semmi értelme, hogy folytassa” – mondta a menedzser.A korábbi olimpiai bronzérmes Ulrich idén március 3-án sokadik nekifutásra próbálta rendbe tenni pályafutását, de az argentin Mariano Plotinsky ellen ismételten kudarcot vallott a berlini bunyós, miután a dél-amerikai kiütötte a tizenegyedik menetben. A 34 éves Ulrich az atlantai olimpia után került az Universum csapatához, ahol Dariusz Michalczewski utódjaként és egyben új német sztárként számoltak vele, de pályafutása kicsit megtört, amikor 2001-ben az akkor még viszonylag ismeretlen Glen Johnson simán megállította őt.Felhozó meccsek után kétszer bokszolhatott a világbajnoki címért, 2005-ben Tomasz Adamek ütötte ki a WBC címmeccsén, egy évvel később pedig csapattársa, a WBO-bajnok Erdei Zsolt iskolázta le Oberhausenben. Bár azóta Európa-bajnoki címet szerzett, legutóbbi két meccsén megint kiütötték, így az Universum is letett a sokak szerint mentálisan gyenge bunyós további támogatásáról.www.profiboksz.huwww.profiboksz.hu
Legfrissebb hírek

A Brazíliából hazatért Barkóczi már gólt is szerzett Csákváron – alá is írhat

Labdarúgó NB II
8 perce

Gyémánt Liga: Audrey Werro szerint megdönthető az atlétika legrégebbi világcsúcsa

Atlétika
10 perce

Az orvosi rendelőből kijőve védene címet Wimbledonban Jannik Sinner

Tenisz
35 perce

Lemondott posztjáról a szaúdi szövetség elnöke a világbajnokságról való kiesése után

Foci vb 2026
45 perce

Ancelotti: Neymar már elég jól van ahhoz, hogy többet játsszon

Foci vb 2026
49 perce

A japánok szerint ugyanannyi az esélyük a továbbjutásra, mint Brazíliának

Foci vb 2026
1 órája

Danny Makkelie vezeti a Franciaország–Svédország mérkőzést

Foci vb 2026
1 órája

Sportfotós szemmel: a Xiaomi 17T Pro, ami nem késik le a pillanatról

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik