Ökölvívás: a WBC jobban védené a versenyzők egészségét

2009.08.04. 23:58
Címkék
A Bokszvilágtanács (WBC) szervezete új mérlegelési szabály bevezetését tervezi, amelynek értelmében 15 nappal a gála előtt minden versenyzőnek át kellene esnie egy kötelező súlymérésen, és a testtömegük nem haladhatná meg a mérkőzésen előírt súlyhatár egy később, orvosi szakértők véleménye alapján meghatározandó százalékát.
A WBC elnöke, José Sulaimán szerint ezzel a lépéssel elsősorban az előmeccseken ringbe lépő ökölvívók egészségét védenék, és kiküszöbölnék a drasztikus fogyasztás okozta problémákat. „Legkésőbb tizenöt nappal a mérkőzés előtt szokták aláírni a promóterek az előmeccseken, négy vagy hat menetben ringbe lépő versenyzőkkel a szerződéseket. Manapság azonban senki sem figyel arra, ezek a bokszolók jó egészségi állapotban, megfelelő kondícióban vannak-e ahhoz, hogy harcoljanak. Csak mérlegelniük kell, aztán bunyózni.”„Ellenőriztem, és megállapítottam, hogy ezek a négy- vagy hatmenetes bokszolók általában nincsenek elég jó állapotban a versenyzéshez. Rengeteg baleset történik emiatt, így véleményem szerint nagyon emberséges lépés lenne bevezetni ezt a 15 napos mérlegelési szabályt" – nyilatkozta José Sulaimán a döntés okáról. A WBC ügyvivői a november elején Dél-Koreában sorra kerülő kongresszuson már meg is szavazhatják az új határozatot.www.profiboksz.huwww.profiboksz.hu
Legfrissebb hírek

A dél-afrikaiak kapusa új világbajnoki rekorddal utazik haza

Foci vb 2026
4 perce

Strandkézilabda-vb: A másodedző szerint a felkészülési torna hiányzott a magyar válogatottnak

Kézilabda
4 perce

Vb 2026: Több mint négy és fél millió helyszíni néző a csoportkörben

Foci vb 2026
11 perce

Női kézilabda: eltaláltuk a Győr bajnoki címét és a Ferencváros második helyét is

Kézilabda
11 perce

Osztrák Nagydíj: Russell életet lehelt a szezonba – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
29 perce

„Kiábrándító német teljesítmény” – Neuer alkalmasságát is felveti a szaksajtó

Foci vb 2026
34 perce

Heti program: jön a világbajnokság egyenes kieséses szakasza

Foci vb 2026
40 perce

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
42 perce
Ezek is érdekelhetik