Ökölvívás: a férfiaknál csökkentik a súlycsoportok számát

2009.09.07. 16:19
Címkék
A Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA) végrehajtó bizottsága hétfőn jóváhagyta azt a korábbi javaslatot, mellyel a férfiaknál 11-ről 10-re csökkentik a súlycsoportok számát.

Erre a lépésre azért volt szükség, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) augusztusban felvette a női ökölvívást a nyári játékok műsorába, ám csak úgy, ha a férfiaknál csökken az indulói létszám.

A nők három kategóriában (légsúly – 51 kg, könnyűsúly – 60 kg, középsúly – 75 kg) küzdhetnek majd az olimpián, míg a férfiak mostantól tízben.

A friss döntés szerint a csökkentést úgy oldják meg, hogy a könnyűsúlytól (60 kg) lefelé az eddigi négyből (48, 51, 54, 57 kg) hármat hoznak létre a súlyhatárok egy-egy kilóval történő felemelésével (49, 52, 56 kg).

Mivel szükség van egy átállási időszakra is a kvalifikációs versenyek miatt, már 2010 szeptember 1-jétől életbe lépnek az új kategóriahatárok az összes, AIBA által rendezett versenyen. Így tehát már a 2011-es puszani férfi világbajnokságon is tíz súlycsoportban rendeznek versenyeket.

Az új súlycsoportbeosztás, zárójelben a londoni olimpián indítható versenyzők számával: 49 kg (26 bokszoló), 52 kg (26), 56 kg (28), 60 kg (28), 64 kg (28), 69 (28), 75 (28), 81 (26), 91 (16), +91 (16)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgó NB II: Kincses Ádám lett a BVSC-Zugló vezetőedzője

Labdarúgó NB II
4 perce

Japán vezetést szerzett a brazilok ellen

Foci vb 2026
8 perce

Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt a Szeged kézilabdacsapata

Kézilabda
9 perce

Nincs gól az „első negyedben”

Foci vb 2026
13 perce

Marozsán magabiztos győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
25 perce

Elkezdődött a kieséses szakasz második meccse

Foci vb 2026
38 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Brazília–Japán 0–1

Foci vb 2026
54 perce

Sinner már az első fordulóban ötszettes csatára kényszerült Wimbledonban, de továbbjutott

Tenisz
59 perce
Ezek is érdekelhetik