Ökölvívó-vb: Lakatos búcsúzott a nyolcaddöntőben

2009.09.07. 16:40
Címkék
Lakatos Krisztián a nyolcaddöntőben kiesett a milánói ökölvívó-világbajnokságon, miután az 54 kilósok mezőnyében döntő fölénnyel vereséget szenvedett a kazah Kanat Abutalipovtól.

A gyorsan jelentős ponthátrány (3:8 az első menet végén), illetve a két rászámolás (csak most nem egy, hanem úgy négy perc alatt) megint megvolt Lakatos Krisztiánnak, csak most nem tudott olyan ragyogóan talpra állni, mint a grúz Giorgi Kilanava ellen.

Elsősorban azért, mert Kanat Abutalipov klasszisokkal jobb bunyós, mint Kilanava.

Ennek érvényt is szerzett a szorítóban. Szisztematikus munkával felőrölte Lakatost. Az első (3:8-nál), a második (4:15) és a harmadik menetben (5:21) is számoltatott rá, az utóbbit követően pedig a mérkőzésvezető nem engedte folytatni a küzdelmet.

Bár ezen a vb-n láttunk már öt (!) számolás utáni folytatást, itt is nyugodtan mehetett volna tovább a csata, de a végkimenetelen ez semmit sem változtatott volna.

Legfeljebb annyit, hogy Abutalipov nem döntő fölényű, hanem pontozásos győzelemmel lép az éremküszöbre, a negyeddöntőbe.

Legfrissebb hírek

Labdarúgó NB II: Kincses Ádám lett a BVSC-Zugló vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2 perce

Japán vezetést szerzett a brazilok ellen

Foci vb 2026
5 perce

Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt a Szeged kézilabdacsapata

Kézilabda
7 perce

Nincs gól az „első negyedben”

Foci vb 2026
10 perce

Marozsán magabiztos győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
22 perce

Elkezdődött a kieséses szakasz második meccse

Foci vb 2026
35 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Brazília–Japán 0–1

Foci vb 2026
51 perce

Sinner már az első fordulóban ötszettes csatára kényszerült Wimbledonban, de továbbjutott

Tenisz
56 perce
Ezek is érdekelhetik