Profi ökölvívás: Guillermo Rigondeaux folytatja a menetelést

2009.09.19. 12:04
Címkék
Harmadik profi mérkőzését is kiütéssel abszolválta a korábbi kétszeres olimpiai bajnok Guillermo Rigondeaux. A 28 éves kispehelysúlyú kubai bunyós péntek este a veterán brazil Govanni Andradéval csapott össze Miamiban az ESPN csatorna által közvetített gálán egy 10 menetesre tervezett találkozón.

Rigondeaux az első pillanattól kezdve nagy verésben részesítette 39 éves ellenfelét, és már a második menetben padlóra küldte egy fejre mért jobbhoroggal, majd az egyoldalú mérkőzés végére a harmadik felvonásban egy kemény testütéssel tette fel a pontot a fordított alapállású kubai klasszis. A rendezvény programjában húzott kesztyűt az olimpiai ezüstérmes, szintén kubai Yudel Johnson, aki 8 menetes, egyhangú pontozásos győzelemmel lépet túl a Puerto Ricó-i Frankie Santoson, míg a pekingi ötkarikás játékokon aranyérmet szerző dominikai Felix Diaznak mindössze egy menetre volt szüksége az amerikai Omar Brown legyőzéséhez.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Németország–Paraguay, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
10 perce

A spanyolok meccsén svéd, a portugálokén norvég bíró vezet

Foci vb 2026
13 perce

Undav és Havertz is ott van a németek kezdőjében Paraguay ellen

Foci vb 2026
19 perce

Lovasíjász-bajnokságot rendeznek a hét végén a Kassai Völgyben

Egyéb egyéni
22 perce

Japán szerzett vezetést, a brazilok a második félidőben kettővel válaszoltak – videók

Foci vb 2026
40 perce

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
51 perce

Casemiro egyenlített a japánok ellen, Neymart (még) nem küldte be Ancelotti

Foci vb 2026
1 órája

Előnyben mennek szünetre a japánok

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik