Ökölvívás: Ne is álmodjanak a visszavonulásomról - Valujev

2009.11.11. 18:10
Címkék
Nyikolaj Valujev november 7-én volt kénytelen átadni nehézsúlyú világbajnoki övét a brit David Haye-nek. A korábbi világbajnok most kijelentette, hogy esze ágában sincs visszavonulni, és szeretne „valódi” nehézsúlyú ellenféllel megmérkőzni legközelebb.

„Ha valamiért kritizálni akarnám a promótereimet, az azért lenne, mert újra és újra kicsi és kellemetlen stílusú riválisokat hoznak nekem. Többek között Ruíz, Csagajev, Holyfield nevét említeném, bár én soha nem utasítottam vissza egy küzdelmet sem, amit a promóterem felajánlott. Először is, nem akarom, hogy azt mondják, túl válogatós vagyok. Másodszor azért, mert ez elvégre nem csak rólam szól, én nem David Haye vagyok, hogy mindenkit a rigolyáimmal bombázzak” – mondta Valujev.

„Attól félek, hogy az összes mérkőzésem, amit cirkálósúlyúakkal vívok, ugyanazt a képet fogja mutatni. Eljött az ideje, hogy a promótereim most már valódi nehézsúlyú ellenfelet hozzanak nekem. Meg akarom mutatni, milyen az igazi ökölvívás!”

„A visszavonulás? Ne is álmodjanak róla! Nem fogom abbahagyni. Tisztában vagyok vele, hogy nem lesz könnyű ismét a csúcsra érni. Valószínű, hogy még nehezebb lesz, mint első vagy második alkalommal. De biztosan visszatérek. Néhány héten belül a konkrét terveimet is elmondom” – jelentette ki a bunyós.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Hollandia 23 vb-meccs óta nem kapott ki a rendes játékidőben

Foci vb 2026
7 perce

Véget ért a hollandok útja: Marokkó a legjobb 16 között!

Foci vb 2026
44 perce

Hollandia tizenegyesekkel búcsúzott Marokkó ellen – vége

Foci vb 2026
51 perce

A tizenegyespárbajból vb-klasszikus lesz: Marokkó kiverte a hollandokat a 32 között

Foci vb 2026
59 perce

Nincs gól a hosszabbításban, a Hollandia–Marokkó meccsen is tizenegyespárbaj dönt

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Diop a 91. percben mentette hosszabbításra a hollandok elleni meccset

Foci vb 2026
1 órája

Egy-egy gól Hollandiától és Marokkótól – jöhet a hosszabbítás!

Foci vb 2026
1 órája

Megható jelenet: Gakpo betalált Marokkó ellen, majd minden érzelem előtört belőle gyermeke elvesztése miatt – videó

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik