Profi ökölvívás: Gutknecht szerint megérdemelten nyert Balzsay ellen

2009.12.05. 16:32
Címkék
Eduard Gutknecht, a WBO nagyközépsúlyú interkontinentális bajnokát meglepte, hogy a Balzsay Károly elleni mérkőzés után az egyik bíró három ponttal a magyart látta jobbnak. A német öklöző úgy véli, nem hagyta bokszolni magyar riválisát. Gutknecht a Nemzeti Sport kérdéseire válaszolt.

– Meglepődött az eredmény hallatán?
– Amikor a második bíró három ponttal odaadta a mérkőzést Balzsaynak, akkor egy kicsit igen. Aztán megnyugodtam, amikor a harmadiknál én nyertem néggyel. Bevallom, szerintem ez a különbség kicsit túlzó, de összességében a kettő egyes győzelem abszolút jogos.

– Meglepte magyar kihívóját?
– Ismerjük egymást annyira, hogy ez szinte lehetetlen legyen. Naponta láttuk egymást, így nehéz kitalálni valami ördöngöset. Gyenyisz Inkin ellen láttam élőben Balzsayt, tanultam belőle, ráadásul Gyenyisz nagyon sokat segített nekem a felkészülés során. Az ő taktikáját követtem, meg azt, amivel Robert Stieglitz Budapesten megverte Károlyt. Többet tudtam megvalósítani az elképzeléseimből, mint Inkin januárban.

– Mit rontott el Balzsay?
– Szerintem semmit. Csak nem hagytam kibontakozni. Neki fejben volt nehéz ez a mérkőzés. Pesten is azt mondták, túl nagy volt rajta a nyomás, állítom, most is ez volt a legnagyobb gondja. A televízió is rátett egy lapáttal, és azt a tudatot is el kellett viselnie, hogy vereség után muszáj gyorsan talpra állnia.

Legfrissebb hírek

Kiderül, mennyit ér a százszázalékos mexikói mérleg

Foci vb 2026
9 perce

Isten veled, Csonti! – emlékezés Szikszay Andrásra

Képes Sport
29 perce

Paksra érkezett, Kisvárdáról távozott egy kapus

Labdarúgó NB I
34 perce

Él a mexikói vb-álom, és kiderül, mennyit ér a százszázalékos mérleg

Foci vb 2026
44 perce

Ha június 30. és futball-vb, akkor Aranycsapat, Ronaldo, Lehmann és Beckham–Simeone

Foci vb 2026
45 perce

A sors elégtételt szolgáltatott Ronaldónak – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
50 perce

Akár a torna egyik legjobb meccse is lehet az Elefántcsontpart–Norvégia találkozó

Foci vb 2026
52 perce

Hat csapatból öt az első számú öltözetét viseli – a mai mezek

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik