Profiboksz: Vladimir Klicsko szerint David Haye komolytalan

2009.12.01. 13:32
Címkék
Az IBF/WBO nehézsúlyú világbajnoki övek tulajdonosa, Vladimir Klicsko úgy fest, nem kíváncsi a WBA bajnok David Haye-re és ezzel együtt egy esetleges címegyesítő mérkőzésre.

Egy, a Sky Sports News által készített interjú során a következőképp válaszolt, mikor a brit bunyóssal kapcsolatban kérdezték:

„Nem akarok David Haye-ről bármit is mondani, két alkalommal is megfutamodott, először előlem, majd a bátyám elől. Igencsak elegem van belőle, hogy állandóan David Haye-ről beszéljek. Éretlen és komolytalan.”

Az excirkálósúlyú Haye-nek nagy hajcihő közepette június 20-ra sikerült lekötni egy mérkőzést Vladimir Klicskóval, azonban kb. három héttel a meccs előtt hátsérülésre hivatkozva visszalépett a találkozótól.

Ezt követően szeptemberben Vladimir bátyja, Vitalij Klicsko ellen léphetett volna szorítóba, azonban hirtelen meggondolta magát, és inkább a Nyikolaj Valujev elleni WBA-mérkőzésre szerződött le, amelyet aztán november 7-én sikerrel abszolvált.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Bognár György: Az idény előtt három centiméterrel magasabb lettem

Labdarúgó NB I
8 perce

Zlatan Ibrahimovic: Nem ismertem rá a holland csapatra

Foci vb 2026
27 perce

Zavargások törtek ki Hollandiában a vb-kiesés után

Foci vb 2026
42 perce

„Mondja meg valaki Nagelsmann-nak, hogy ez így nem mehet tovább!” – sajtóvisszhang

Foci vb 2026
49 perce

A mexikói szurkolók éjszakai „szerenáddal” lepték meg az ecuadoriakat – videó

Foci vb 2026
55 perce

„Próbálja meg újra a következő vb-n” – Neymar odaszúrt a német jósnak

Foci vb 2026
55 perce

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott Los Angelesben

Egyéb egyéni
57 perce

Európa-liga: lett játékvezetők a Ferencváros Vojvodina elleni visszavágóján

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik