Profi ökölvívás: távolodóban a Pacquiao-Mayweather mérkőzés

2010.01.09. 15:47
Címkék
Egyelőre úgy fest, Manny Pacquiao és Floyd Mayweather nem hogy bokszmérkőzést, de még párnacsatát sem fog vívni egymással, viszont a két tábor mindegyike maximálisan kitesz magáért, hogy tisztára mossa saját kezét, miközben természetesen lehúzza a rivális csapatról a keresztvizet.

Pacquiao mérkőzésszervezője, Bob Arum a tárgyalások után elmondta, hogy a Mayweather-csapat nem volt hajlandó kompromisszumokra, és nem fogadta el az ő ajánlatukat, amelyben az eredeti harminc napos határidejüket huszonnégy napra csökkentették volna.

Ezzel szemben Leonard Ellerbe, Mayweather tanácsadója azt állítja, hogy táboruk még a keddi napon kezdődő közvetítői tevékenység előtt felajánlott egy tizennégy napos határidőt, amelytől a filippínó bokszoló képviselői elzárkóztak. Arum szerint ez az ajánlat semmiképpen sem születhetett a közvetítés előtt, ráadásul teljesen elfogadhatatlannak tartja.

Pacquiao tanácsadója, Michael Koncz egyszerűen nevetségesnek találta a Mayweather-csapat felvetését, és kifejezte értetlenségét a tizennégy napos határidő ügyében. Szerinte ha valaki tiltott szereket használ, az ugyanúgy benne lesz a vérben közvetlenül a mérkőzés után, illetve negyven nappal az összecsapás előtt is, ők pedig eredetileg azt a verziót tartották szalonképesnek, hogy az esemény első sajtótájékoztatója előtt, majd 30 nappal a mérkőzést megelőzően, végül közvetlenül a találkozó után csapolják meg a feleket, és vizsgálják meg vérüket.

A sárdobálás valószínűleg tovább folytatódik, mi, rajongók pedig csak reménykedhetünk, hogy ez inkább egy jól kifundált marketingstratégia része, mintsem komoly, inkább bírósági épületben, nem pedig szorítóban végződő ügy, és láthatjuk még a Pacquiao–Mayweather párost egymás ellen brillírozni…

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Sérülés miatt kétséges Paquetá játéka a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
3 perce

A BBC kommentátora annyira unta az elefántcsontparti-norvég meccset, hogy a macskája eltűnéséről kezdett el értekezni

Foci vb 2026
9 perce

Haaland Oyarzabalt másolta, aztán belőtte ötödik vb-gólját – statisztikák

Foci vb 2026
11 perce

Íme, a francia-svéd meccs kezdői!

Foci vb 2026
19 perce

A franciáknál Mbappé, a svédeknél Gyökeres az előretolt ék

Foci vb 2026
31 perce

Így reagáltak Nusa góljára Oslóban

Foci vb 2026
39 perce

„Ez örökre megváltoztatja Norvégiát” – Haaland a nyolcaddöntőbe jutásról

Foci vb 2026
42 perce

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
49 perce
Ezek is érdekelhetik