Profi ökölvívás: most már Klicskóékat akarja az olimpiai bajnok

Vágólapra másolva!
2010.02.23. 12:42
Április 9-én a nehézsúly Euróba-bajnoka, Albert Sosnowski ellen próbál ismét valami értékelhetőt alkotni a 2000. év szupernehézsúlyú olimpiai bajnoka, Audley Harrison.

A korábbi híradások arról számoltak be, hogy Harrison és csapata egy brit csúcstalálkozó keretében David Haye-t szeretné a szorítóba terelni, de a bunyós ezt már nem így látja:

„Nem érdekel David Haye. Jelenleg Albert Sosnowski érdekel, aki nem fogja könnyen adni a címét. A legrosszabb, amit tehetnék, ha keresztülnéznék rajta. A nehézsúly jelenleg reménytelenül keresi a nagy neveket, és nem akarok tiszteletlen lenni David Haye-jel, de Amerikában senki sem beszél róla. Mindenki Klicskóékat emlegeti, így én is ellenük akarok bokszolni. Úgyis azt mondják az emberek, ha esélyt kapsz Haye ellen, hogy »Klicskóékat kell legyőznöd«, így, ha végeztem Alberttel, akkor velük akarok összecsapni” – mondta Harrison.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
8 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
Tegnap, 17:15

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00
Ezek is érdekelhetik