Csötönyi erőn felülinek nevezte az Eb-szereplést

Vágólapra másolva!
2010.06.14. 11:46
null
Csötönyi Sándor szerint az Eb igazolta a szakmai koncepció helyességét (Fotó: Mirkó István – archív)
Erőn felülinek nevezte a moszkvai ökölvívó Európa-bajnokságon elért magyar eredményt a hazai szövetség elnöke, Csötönyi Sándor, kiemelve, hogy az állam még mindig nem fizette ki azt a 38 millió forintot, amire szerződés kötelezi.

„Mindenkinek meg kell értenie, hogy milyen nehéz körülmények között tudtunk ilyen hatalmas sikert elérni – mondta a sportvezető az MTI-nek a magyar szempontból egy-egy arany-, ezüst- és bronzéremmel zárult Eb után. – Az előző kormány hitegetett bennünket az elmúlt időszakban, nem fizették ki, ami jár, de mi nem tehettük meg, hogy nem adunk meg mindent a gyerekeknek ahhoz, hogy megfelelően fel tudjanak készülni az év első számú versenyére. Óriási szerencsénk, hogy támogatóink, a szponzorok mellénk álltak, adott esetben előre fizettek. Mindenki, személyesen én is komoly áldozatokat vállaltam, mert e nélkül nem sikerült volna. Ugyanakkor ez nem normális helyzet. Már több mint hetvenmillió forintot költöttünk az idén, ami érzékelteti, hogy mennyire hiányzik az a harmincnyolcmillió a kasszánkból. Ne felejtsük el, hogy koránt sincs vége az évnek, a nőknek szeptemberben Barbadoson rendeznek világbajnokságot, oda is el kell utaznunk, legalább abban a három kategóriában szerepelnünk kell, amelyet felvettek az olimpia műsorára."

A szókimondásáról is híres sportvezető hangsúlyozta, hogy sosem szokott panaszkodni, s most sem ezt teszi, csupán felhívja a figyelmet a helyzet visszásságára.

„Optimista ember vagyok, s most is bizakodom, hogy megoldódik minden. Az új kormánynak természetesen még nem volt ideje mindenre, most veszik csak át az ügyeket. Bizakodó vagyok, de óvatos" – nyilatkozta a nemzetközi szövetség európai konföderációjának alelnöke.

Csötönyi Sándor úgy látja, a megkezdett utat kell folytatni tovább, hiszen az eredmények igazolják a szakmai munka, az eddigi koncepció helyességét.

„Jövő szeptemberben kvalifikációs világbajnokság lesz a dél-koreai Puszanban, a cél, hogy ott is jól szerepeljünk, s a legjobbjaink lehetőleg már ott biztosítsák helyüket a londoni olimpiára. Nehéz lesz, az biztos, de egy ilyen Eb után természetesen optimisták vagyunk" – mondta Csötönyi, aki jelezte, hogy a „hagyományokhoz" híven a magyar szövetség ismét megpályázott egy világversenyt, s könnyen elképzelhető, hogy jövőre Magyarországon rendezik a junior Európa-bajnokságot. A tornával kapcsolatban júliusban várható döntés.

Legfrissebb hírek

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00

Frank Sinatra: énekes, színész és bokszrajongó

Népsport
2025.12.12. 13:24
Ezek is érdekelhetik