Profi ökölvívás: már a rendezési jogért sem küzd az Universum

Vágólapra másolva!
2010.06.22. 09:44
Július 31-én véget ér a ZDF közszolgálati csatorna és az Universum Box Promotion mintegy nyolcéves együttműködése, a búcsúgálára a hamburgi O2 Arenában kerül sor, melyen Alekszandr Dimitrenko és Gyenyisz Bahtov vívná a főmérkőzést a nehézsúlyú Európa-bajnoki címért.

A probléma csupán az, hogy nemrég tartották meg a megüresedett címért kiírt mérkőzés versenytárgyalását, amelyen csupán a harmadik helyet szerezte meg az eddig igencsak tőkeerős licitáló hírében álló Universum.

Stefan Braune 156 800 eurós ajánlatát az Arena 200 euróval überelte, de a nyertes végül Bahtov promótere, German Titov lett, aki 260 ezerrel szerezte meg a rendezési jogot. Ez azt jelenti, hogy Dimitrenkónak Oroszországba kellene mennie, bár erre valószínűleg nem kerül sor, mivel Titov szorosan együttműködik Ahmet Öner vállalkozásával.

„Titovval szerződésben állunk, bármikor visszamondhatja az ajánlatát, akkor pedig az Arena rendezi meg a meccset. Mi szeptember negyedikére tervezzük ezt az összecsapást, a Felix Sturm visszatérésének alkalmából szervezett gála előprogramjában kapna helyet.”

Kérdés, hogy akkor ki bokszol Hamburgban.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
4 órája

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00
Ezek is érdekelhetik