Balzsay Károly: Várom a folytatást

T. G.T. G.
Vágólapra másolva!
2010.08.01. 10:44
null
Balzsay gyorsan bemelegedett a meccsen (Fotó: Czagány Balázs – archív)
Nagyközépsúlyú exvilágbajnokunk, Balzsay Károly az ötödik menetben végzett ellenfelével, a francia Aziz Daarival a hamburgi gálán. Mélyreható következtetéseket nem lehet levonni a győzelemből, alább Balzsay értékelése következik.

– Voltak gátlásai, mégis csak nyolc hónap kihagyás után élesben bunyózott?
– Gátlásom nem volt, furcsa volt megszokni, hogy meccsen vagyok, de hamar belemelegedtem. Próbáltam azokat a dolgokat megcsinálni, amiket az edzőmmel megbeszéltünk.

– Mikor döntötte el, hogy kiütésre megy?
– Ezt általában a szurkolók várják, a helyzettől függ. Nem mehetek kiütésre, mert engem lephetnek meg. Persze örülök, hogy az ötödik menetben véget ért a meccs. Szóval akkor tudatosult bennem, hogy vége, amikor ellenfelem nyolcnál is tántorgott.

– Új edzője, Michael Timm milyen újdonságokat kért, és hogyan értékelte a teljesítményét?
– Főleg a gyors láb- és kézmunkát emelte ki, s azt, hogy ne erőlködjek. Utána azt mondta, jó volt a balhorog, amivel tulajdonképpen véget vetettem a küzdelemnek. De nem sokat beszélgettünk, mert neki még dolga volt a többiekkel.

Most hogyan tovább?
Megyek haza a családdal, pihenek, aztán várok.

– Azt nyilatkozta, hároméves szerződést kötött az Universummal. Mire vár?
– Az rendben, hogy szerződést hosszabbítottam, de senki sem tud semmit, így nem is mondták, hogy mikor kell visszajönnöm Hamburgba. Balszerencsés esetben az is előfordulhat, hogy nem jönnek be Klaus-Peter Kohl elképzelései, s akkor be kell fejeznem a karrierem, de optimista vagyok, a biztató győzelmem után várom a folytatást.

A GÁLA ÖSSZEFOGLALÓJA (BALZSAY 2:40-TŐL)

 

 

Legfrissebb hírek

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
12 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
Tegnap, 17:15

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00
Ezek is érdekelhetik