Ökölvívás: a mérkőzésvezető is veszélyben volt Stieglitz győztes meccsén

Vágólapra másolva!
2011.04.10. 10:22
Botrányos körülmények között védte meg WBO nagyközépsúlyú világbajnoki címét Robert Stieglitz.

A Balzsay Károlyt is legyőző német bunyós Magdeburgban lépett kötelek közé a késői beugró Khoren Gevor ellen, aki a meccs elején kissé ráijesztett a bajnokra néhány pontos ütéssel. Az egyre jobban belelendülő Stieglitz aztán kézben tartotta a meccset, de nagyon kellett figyelnie, mert a kihívó elszántan és veszélyesen bunyózott.

A 10. menetben szabálytalanság miatt Gevortól levontak egy pontot, ami után a két bunyós elesett és birkózni kezdett, majd Gevort a vezetőbíró leléptette. A felbőszült kihívó az eredményhirdetésnél megpróbálta megütni a mérkőzésvezetőt és csak a biztonsági emberek tudták lefogni.

Az előmérkőzések során ismét ringbe lépett az Universum Box Promotiont elhagyó Jack Culcay. Az egykori amatőr világbajnok nagyváltósúlyú reménység a 3. menetben fejezte be aktuális meccsét és már 8–0, 5 K. O.-s rekordnál jár.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
Tegnap, 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00

Frank Sinatra: énekes, színész és bokszrajongó

Népsport
2025.12.12. 13:24

A következő tanévtől az ökölvívás is szerepel a Diákolimpia programjában

Ökölvívás
2025.12.11. 11:47

Kábítószer-birtoklás miatt körözi a rendőrség a korábbi, világbajnoki érmes magyar bunyóst

Ökölvívás
2025.12.05. 16:00

Elárverezik George Foreman garázsban felejtett 1968-as olimpiai aranyérmét

Ökölvívás
2025.12.05. 15:52

Ökölvívás: a szerda nem a mi délelőttünk volt a budapesti U23-as Európa-bajnokságon

Ökölvívás
2025.11.26. 12:41
Ezek is érdekelhetik