Ökölvívás: „Ennek így nincs értelme” - elmarad Balzsay meccse

Vágólapra másolva!
2011.05.14. 07:23
Jóllehet a hétvégén a szupertorna egyik elődöntője (az Andre Ward–Artur Abraham meccset vasárnap hajnali négytől élőben közvetíti a Sport2) tartja izgalomban a nagyközépsúly híveit, nekünk, magyaroknak fontosabb információ, hogy bizonytalan időre (sőt...) elnapolták Balzsay Károly és a lengyel címvédő, Piotr Wilczewski Eb-címmérkőzését.

Az eredeti tervek szerint a meccset május 14-én vagy május 27-én kellett volna megrendezni.

Az előbbi dátumra már nyilvánvalóan lehetetlen lekötni a találkozót, utóbbiról meg csak hétfőn akart egyeztetni a magyar bunyóssal német promótere, Dietmar Poszwa, anélkül, hogy Balzsay már elkezdte volna a kesztyűs tréningeket.

„Konzultáltam edzőmmel, Michael Timm-mel, végül ő mondta ki, hogy ennek így nincs értelme, ilyen rövid távon nem szabad vállalni a meccset. Úgy különösen nem, hogy ő kedden elindul az Egyesült Államokba, hogy felkészítse a következő világbajnoki mérkőzésére Sebastian Zbiket” – mondta a Nemzeti Sportnak Balzsay Károly.

A WBO egykori nagyközépsúlyú világbajnoka a történtek után úgy döntött, a hétvégén hazatér Magyarországra, és itt várja meg, milyen összecsapást köt le neki a komoly bokszistálló helyett egyre inkább ad hoc klubocska jelleget öltő Universum Box-Promotion.

Legfrissebb hírek

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
1 órája

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
14 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.13. 17:15

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38
Ezek is érdekelhetik