Ökölvívás: Balzsay Károly dereka miatt befejezheti a bokszot

MTI MTIMTI MTI
2011.11.29. 14:25
Címkék
A füle már jobban van, deréksérve miatt azonban elképzelhető, hogy nem folytatja pályafutását Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoka.

A 32 éves sportoló az m1 Ma reggel című műsorában mondta el, hogy gerincsérve miatt nincs jó állapotban, s ugyan januárig még vár a pályafutását illető döntéssel, ám jelenleg nem jók a kilátásai.

„Jelen állapotomban nem sok jóra számítok – nyilatkozta Balzsay. – Csak egy kicsit dolgoztam a hétvégén, a fájdalom máris lesugárzott a térdemig. Most ez a legnagyobb probléma, még a vizsgálatok eredményére várok. Szenvedek vele.″

A sérv miatt öt és fél éve az orvosok öt évet jósoltak neki a bokszban, s most már meg kellene műteni. Az amatőrként Európa-bajnoki ezüstérmes, a profik között korábban a Boksz Világszervezet (WBO) nagyközépsúlyú vb-címét is birtokló magyar öklöző mindehhez hozzátette, hogy elért már arra a pontra, amikor nem akar mindenáron a kötelek közé lépni.

„Bunyózni még akarok. Ez az Universumtól, a sérüléseimtől és a családomtól függ. De mindenáron már nem. Visszaszereztem az övet, újra csúcson érezhetem magam. Ám a döntés nem egyszerű, két évtizedet töltöttem a ringben, nehéz elszakadni a sportágtól, ezért léptem egyet, és a Vasas bokszszakosztályának lettem az igazgatója” – mondta a műsorban.

A WBA-övet augusztusban Ukrajnában szerezte meg Balzsay a hazai Sztaniszlav Kastanov legyőzésével. Mint elmondta, annak a meccsnek a második menetében kapott a fülére egy erős ütést, s a hallása azóta nincs rendben. Tíz-tizenöt százalékos maradandó halláskárosodást szenvedett, a sérült dobhártyája viszont mára már az orvosi kezeléseknek köszönhetően bezáródott, s ugyan a füle azóta is sípol, már nem zavarja úgy, mint korábban.

Legfrissebb hírek

Belgium először viseli furcsa színvilágú váltómezét – a mai mezek

Foci vb 2026
2 perce

Zidane élete formájában okította a brazilokat – vb-múltidézés videókkal

Minden más foci
4 perce

Népsport: Pásttánc a szöuli éjszakában

Népsport
18 perce

A Gyirmóttal és a Mosonmagyaróvárral is felkészülési meccset játszik a Besiktas

Labdarúgó NB II
23 perce

Carlo Ancelotti a legjobban öltöző szövetségi kapitány

Foci vb 2026
24 perce

Először rendeznek Magyarországon hivatalos nemzetközi padelversenyt

Egyéb egyéni
26 perce

Bajnokcsapathoz igazolt a Nyíregyházáról távozott csatár – hivatalos

Labdarúgó NB I
28 perce

Jude Bellingham bejelentkezett James Bond szerepére

Foci vb 2026
32 perce
Ezek is érdekelhetik