Kovács László: „Ez a teljesítmény kevés lesz a kvótához”

2012.04.16. 00:29
null
Szellő Imre nem azt nyújtotta, amit tud
Címkék
Magyar győzelemmel kezdődött a 44 ország válogatottjának részvételével rendezett trabzoni olimpiai kvalifikációs ökölvívó torna. A 81 kilós Szellő Imre az észt Ainar Karlsson ellen végül nagy küzdelemben 13:11-es pontozással győzött, és bekerült a nyolcaddöntőbe.

Az Eb-bronzérmes ökölvívó tudásához képest erőtlenül és pontatlanul bokszolt, és a meccset követően elismerte, ennél jóval több kell, ha valóra akarja váltani az álmát. Kovács László szövetségi kapitány szerint versenyzője messze nem azt nyújtotta, mint ami elvárható lenne tőle, és úgy véli, ha a nyolcaddöntőben a moldovai Victor Cotiujanschii ellen a teljesítménye nem javul fel, akkor ez kevés lesz az olimpiai kvótához.

Egynapos csúszással ugyan, de elkezdődött az év eddigi legfontosabb versenye 44 európai – köztük a magyar hét indulóval – férfi ökölvívó válogatott részvételével, hogy az elkövetkezendő napokban a törökországi Trabzon városában megszerezzék a még kiadó londoni olimpiai szereplést jelentő kvótás helyeket. Már az első napon ringbe lépett Eb-bronzérmesünk, Szellő Imre, aki ugyan hatalmas csatában legyőzte az észt Ainar Karlssont – 13:11 lett a pontozás vége –, ám a szorítóban mutatott teljesítményre igencsak nem lehet büszke a magyar csapat egyik kvótára esélyes versenyzője.

„Sajnos Imre nem azt nyújtotta, amit valójában tud, és amit el is várunk tőle. Ennél jóval több van benne, remélem, a következő meccsén képes lesz megmutatni, mire képes az igazi Szellő a ringben. Ha nem tud változtatni, sajnos be kell látni, hogy ez a teljesítmény kevés lesz a kvótához. Ő is elismerte a meccset követően, hogy ennél jóval többre képes, és szerencsés győzelmet aratott. Természetesen bízom abban, hogy képes lesz a valódi önmagát adni a szorítóban a nyolcaddöntőben" – fogalmazott Kovács László szövetségi kapitány.

Szellőnek nem marad sok ideje pihenni és felkészülni a következő meccsére, ugyanis a hétfő esti programban máris ringbe szólítják a nyolcaddöntőre a moldovai Victor Cotiujanschii ellen.

 

A TRABZONI KVALIFIKÁCIÓS TORNA HÉTFŐI, MAGYAR ÉRDEKELTSÉGŰ MECCSEI
69 kg – Bacskai Balázs (döntőbe kell kerülnie): a nyolcaddöntőben az észt Dmitrij Kormilin ellen kezd a hétfő délutáni programban
81 kg – Szellő Imre (dobogón kell végeznie): a nyolcaddöntőben a moldovai Victor Cotiujanschii ellen küzd a hétfő esti programban
+91 kg – Bernáth István (döntőbe kell kerülnie): a nyolcaddöntőben az izraeli Roman Marjanobszki ellen kezd a hétfő esti programban

 

Legfrissebb hírek

Nincs döntés Bostonban, jön a kétszer 15 perc hosszabbítás

Foci vb 2026
38 perce

Kai Havertz remek csúsztatással egyenlített Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
57 perce

Keddi sportműsor: a franciák és a mexikóiak is a nyolcaddöntőért játszanak

Minden más foci
1 órája

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
1 órája

Újabb fejes gól, a németek egyenlítettek Paraguay ellen

Foci vb 2026
1 órája

Paraguay ezzel a góllal szerzett vezetést a németek ellen – videó

Foci vb 2026
1 órája

Meglepetés a szünetben: Paraguay vezet Németország ellen

Foci vb 2026
1 órája

A félidő vége előtt Paraguay megszerezte a vezetést a németek ellen

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik