Ökölvívás: Csötönyi szerint a súlyos beteg Dobrádiért is bokszolnak

2012.04.03. 12:30
Címkék
Nagyon aggódunk, megrázott minket Dobrádi Zsolt betegsége: a sportolót még mindig mélyaltatásban tartják, látogatni sem lehet. Egyelőre nem állapítható meg, hogyan kapta el a fertőző agyhártyagyulladást. A magyar bokszválogatott karanténban volt a hétvégén, mindenkit megvizsgáltak, s úgy tűnik, a kór nem terjedt tovább más, Tatán készülő sportemberekre – mindezt Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöke mondta el a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.

„Mélyaltatásban tartják, így gyorsabban tud reagálni a szervezete a gyógyszerekre. Még nem lehet látogatni, nem tudják megmondani, hogy fertőző-e, és azt sem, hogy milyen úton kaphatta el a betegséget, most vizsgálják ennek a körülményeit″ – adott tájékoztatást Csötönyi Sándor az agyhártyagyulladásban megbetegedő Dobrádi Zsolt állapotáról.

Az elnök szerint Dobrádi titkos esélyes volt az olimpiai kvótaszerzésre, „olyan ütemben fejlődött Balzsay Károly keze alatt″, hogy lett volna reménye kiharcolni a londoni indulást az áprilisi törökországi versenyen.

„Zsolt nagyszerű ökölvívócsaládból jön, nagyon sajnálom, ami vele történt. Nem tudjuk, hogyan kaphatta el, egy biztos: csaknem kétszáz külföldi cselgáncsozó edzőtáborozott Tatán ebben az időszakban.″

A sportvezető tájékoztatása szerint a magyar ökölvívók helyiségeit fertőtlenítették, a szakorvosok azonnal intézkedtek: „Megvizsgálták a válogatott versenyzőinket, vettek tőlük vért, s úgy tűnik, más nem kapta el a kórt.″

Csötönyi Sándor beszélt a londoni kvótaszerzési esélyekről is:

„Mindenki elvégezte a kiszabott munkát, a feltételek megvoltak, az anyagi háttér adott a felkészüléshez. Zsolt esete megrendítette a srácokat, kicsit érte is kell bokszolniuk Trabzonban. Nem tudnám megjósolni, hány kvótát szerezhetnek a férfiak a már meglévő három mellé. Többen esélyesek rá, Bacskai mindenképpen, Darmosnak meg kellene nyernie hozzá a tornát, egy-két újabb kijutóval alighanem elégedettek lehetnénk.″

Az elnök jó jelnek tartja a bíráskodás szabályainak változásait:

„Már valamivel jobb lesz, de még mindig nem az igazi, sok esetben még mindig kiszámíthatatlan, és nem a bírók valódi szándékait dobja ki a végén a gép. De legalább történt egy lépés az igazságos ítéletek felé.″

Legfrissebb hírek

Megható jelenet: Gakpo betalált Marokkó ellen, majd minden érzelem előtört belőle gyermeke elvesztését követően

Foci vb 2026
11 perce

„Ha ez szabálytalan, akkor az Arsenal nem lenne bajnok” – Klopp a németek elvett góljáról

Foci vb 2026
42 perce

Összesen 7 lövés, de 3 nagy védés a félidőben

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött a Hollandia–Marokkó mérkőzés

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Hollandia–Marokkó 1–1

Foci vb 2026
2 órája

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
2 órája

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
2 órája

Statisztikák: Németország a 2014-es vb-győzelem óta nem tud meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik