Ökölvívás: Tarver nem egy igazi bajnok, az ereje meg nulla - Kayode

2012.04.26. 10:32
Címkék
Június 2-án a fiatal Lateef Kayode ellen lép szorítóba a veterán Antonio Tarver. A félnehézsúly egykori profi ökölvívó világbajnoka a múltban több alkalommal kommentálta Kayode mérkőzéseit, és általában nem éppen dicsérően szólt róla. Kayode emiatt meglehetősen haragszik Tarverre, és természetesen elégtételt venne rajta.

„Ki foglak ütni, a sz.rt is kiverem belőled – foglalta össze lényegre törően elképzeléseit Kayode. – Világbajnok akarok lenni és bajnokok ellen meccselni. Be akarom bizonyítani, hogy jobb, erősebb vagyok Tarvernél. Mikor a meccseimet kommentálta, soha, egy dicsérő szót nem mondott. Én nem voltam vele tiszteletlen soha, meg is kérdeztem tőle, hogy mit tettem ellene. Jól csengő neve van, de nincs benne bajnoki szív, soha nem is volt. Ereje úgyszintén nulla, simán meg fogom verni. Tarvernek vége, soha, senkivel nem voltam tiszteletlen, de június másodikán lenullázom.”Kayode. – Világbajnok akarok lenni és bajnokok ellen meccselni. Be akarom bizonyítani, hogy jobb, erősebb vagyok Tarvernél. Mikor a meccseimet kommentálta, soha, egy dicsérő szót nem mondott. Én nem voltam vele tiszteletlen soha, meg is kérdeztem tőle, hogy mit tettem ellene. Jól csengő neve van, de nincs benne bajnoki szív, soha nem is volt. Ereje úgyszintén nulla, simán meg fogom verni. Tarvernek vége, soha, senkivel nem voltam tiszteletlen, de június másodikán lenullázom.”

„Csak csodálni lehet ezeket a fiatal kölköket a lelkesedésükért és akaratukért – mondta a másik sarokban lévő Tarver. –Kb. kilenc évvel ezelőtt én is ilyen voltam, egy legenda ellen akartam megmutatni magam. De még mindig sok maradt bennem, amit adhatok az ökölvívásnak, június másodikán jobb leszek, mint bármikor. Mikor valakit építő jellegű kritikával illet az ember, úgy gondolja, hogy visszamegy majd az edzőterembe, és figyel ezekre a dolgokra. Láttam a bunyóján gyengeségeket, és az volt a dolgom, hogy ezeket elmondjam. Ő viszont ennek ellenére sem figyelt rá, hát akkor most megmutatom neki a szorítóban, hogy kell csinálni. Porrá fogom zúzni az álmait. A szorítóba én viszem a tüzet, és amire Freddie Roach képes lehet, maximum annyi, hogy leönti vízzel a tanítványát. Lateef Kayodenak nincs vesztenivalója, ellenben rengeteget nyerhet. Sokak szerint veszélyes, én máshogy látom. Egy olyan bunyós, aki csak veszíthet egy mérkőzésen, sokkal veszélyesebb, én pedig tudom mi lesz, ha nem nyerek.”

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
10 perce

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
10 perce

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
11 perce

Elkezdődött a németek meccse is

Foci vb 2026
44 perce

Ancelottit Neymarról kérdezték a Japán elleni fordítás után

Foci vb 2026
54 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Németország–Paraguay 0–1

Foci vb 2026
56 perce

Guimaraes a brazilok új gólpasszkirálya, a fordítás jó előjel Ancelotti csapatának

Foci vb 2026
1 órája

Wimbledon: Udvardy Panna simán, Bondár Anna két meccslabdáról kapott ki a nyitó körben

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik