Profi ökölvívás: Bradley kezdi megutálni a sportágat

2012.06.16. 16:16
Címkék
Június 9-én meglehetősen vitatható döntéssel győzte le a WBO váltósúlyú világbajnok Manny Pacquiaót a korábbi kisváltósúlyú világelső, Timothy Bradley.

A végeredmény természetesen azóta is komoly vita tárgya, Bradley pedig folyamatosan kap hideget-meleget a rajongóktól. Az amerikai ökölvívót, mint elmondta, már kezdi frusztrálni ez a sok támadás:

„Lassan elérem azt a pontot, hogy kiszeretek az ökölvívásból. Akármit is csináltam, soha nem kaptam meg a tiszteletet. És ez a mai napig így van. Négyszeres világbajnok vagyok, de még mindig nem tisztelnek engem. Nagyon bánt a dolog. Mindig is a legjobb meccseket akartam, a rajongóknak, a családomnak és magamnak is. Nem érdekel a rekordok megdöntése, csakis a legjobb meccsek. Váltósúlyú világbajnok vagyok, és basszus, azt mondják, hogy nem érdemlem meg. Ez nagyon elszomorító, hiszen a belemet is kidolgoztam azért, hogy megnyerjem azt a meccset” – mondta Bradley, aki a Pacquiao elleni mérkőzés végeredményéről is ejtett néhány szót:

„Nem Bob Arum felelőssége a dolog. Ahogy Pacquiao és én sem tehetünk róla. Ez a bírók dolga volt, aszerint pontozták a meccset, amit ők láttak, nem minket kellene tehát vádolni az egészért. A bíróknak kell felhánytorgatni ezeket a véleményeket, nem pedig a Top Ranknek, Pacquiaónak, vagy nekem.”

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

NB I: a ZTE bemutatta Filipe Celikkaya vezetőedző stábját

Labdarúgó NB I
1 perce

Rayan a japánokról: Nem tudom, ki a legjobb játékosuk, meg kellene néznem a videókat

Foci vb 2026
22 perce

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
45 perce

Ezért tarthatnak Japánban a 11-es rúgásoktól – videó

Foci vb 2026
45 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: Jesse Marsch hollywoodi filmekbe illő beszédet mondott Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

Női röplabda Extraliga: Megvan, mikor rajtol az új idény

Röplabda
1 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik