Profi ökölvívás: döntetlennel tartotta meg címét Tarver

2012.06.03. 08:22
Címkék
Ma hajnalban a kaliforniai Carsonban lépett ringbe az IBO-bajnok Antonio Tarver és kihívója, a veretlen Lateef Kayodee. A mérkőzés döntetlennel végződött, így Tarver megtarthatta övét.

A mérkőzést elég visszafogottan kezdte a két ökölvívó és ez az elkövetkező néhány menetben sem változott. Kayodee volt az aktívabb, párszor letámadta Tarvert, de ütései legnagyobb része elhalt ellenfele kesztyűin. A 6. menettől javult fel a mérkőzés, Tarver felvállalta a harcot, amihez Kayodee is partner volt. A mennyiséget a nigériai hozta, míg a minőséget ellenfele. A 7. etapban néhány szép találatot követően Tarvernek a menet vége felé egy szűk balossal sikerült megrendítenie Kayodee-t, aki azonban a pillanatnyi megingás után könnyedén vészelte át a helyzetet.

A nyolcadikban ismét egy rövid balos villant, és Kayodee újra megbicsaklott, de megint villámgyorsan regenerálódott. A 9. menetben Tarver dominált, és ismét befért egy kőkemény balos, de most Kayodee képes volt válaszolni is. A maradék három menet szinte mindegyikében jegyezhettünk megrendítő Tarver-találatot, azonban a nigériai nagyon jól bírta az ütést, és nem került igazán nagy bajba.

A mérkőzés végén 115:113, 114:114, 113:115 arányú pontozással megosztott döntetlen született, és ezzel Antonio Tarver maradt az IBO cirkálósúlyú bajnoka.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Maresca már télen tudta, hogy a Manchester City vezetőedzője lesz

Angol labdarúgás
1 perce

Az ultrafutás új oldalát tapasztalhatta meg Edelényben

Csupasport
7 perce

Tshabalala sem feledkezett meg Ochoáról

Foci vb 2026
9 perce

Ha június 29. és futball-vb, akkor Pelé, Maradona, Hakan Sükür és egy amerikai csoda

Foci vb 2026
33 perce

Brazília, Németország és Hollandia is klasszikus színekben – a mai mezek

Foci vb 2026
48 perce

A nap, amelyik örökre összeköti Maradonát és Pelét

Minden más foci
55 perce

Lisztes Krisztiánt erre az idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
57 perce

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik