Profi ökölvívás: Haye újra a visszavonulását lebegteti

2012.06.19. 08:59
Címkék
A korábbi cirkáló- és nehézsúlyú profi ökölvívó-világbajnok, David Haye bejelentette: elképzelhető, hogy a Dereck Chisora elleni július 14-i mérkőzés után újra visszavonul.

„Nem gondolkodom még sokat a Chisora elleni mérkőzés utáni időszakon, de ha nincs Klicsko-meccs, akkor csak erre az egy alkalomra térek vissza. Az utolsó összecsapásomat elveszítettem, és ez nem néz ki jól a mérlegemben, ha tényleg nem bokszolok többé. Chisora ellen viszont elrendezhetem ezt a dolgot" – mondta Haye.

Szó volt arról, hogy a brit bunyós lesz Vitalij Klicsko következő ellenfele, de most úgy tűnik, ebből nem lesz semmi.

„Klicskóék menedzsere azt mondta, bokszoljak Chisorával, és a nyertes megkapja a Vitalij elleni meccset. Most viszont úgy tűnik, Vitalij valaki mást választott, valami Jimmy Carrt, vagy kit, még nem hallottam róla soha. Ennek a választásnak is megvan az oka, hiszen Vitalij valószínűleg kiüti őt, jól fog teljesíteni ellene, és egy szép győzelem után mehet a politikába. Biztos, hogy kiütés lesz, és nem is fog sokáig tartani, nem úgy, mint a legutóbbi meccse Chisora ellen, aki jól megizzasztotta. Nem tudom, őt ez most boldoggá teszi-e, de tény, hogy így igazán nagy meccse nem lesz" – próbálta magára vonni ukrán vetélytársa figyelmét Haye.

Haye tavaly októberben azt követően jelentette be először a visszavonulását, hogy vereséget szenvedett Vladimir Klicskótól.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Vb 2026: Több mint négy és fél millió helyszíni néző a csoportkörben

Foci vb 2026
3 perce

Női kézilabda: eltaláltuk a Győr bajnoki címét és a Ferencváros második helyét is

Kézilabda
3 perce

Osztrák Nagydíj: Russell életet lehelt a szezonba – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
21 perce

„Kiábrándító német teljesítmény” – Neuer alkalmasságát is felveti a szaksajtó

Foci vb 2026
26 perce

Heti program: jön a világbajnokság egyenes kieséses szakasza

Foci vb 2026
32 perce

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
34 perce

Ahol a futballünnep elnyomta a félelmeket – így búcsúzott Guadalajara

Foci vb 2026
42 perce

A németek szerint javulnia kell a kapuban Manuel Neuernek

Foci vb 2026
50 perce
Ezek is érdekelhetik