Ökölvívás: Haye ismét összecsaphat az egyik Klicskóval

Vágólapra másolva!
2012.07.26. 15:44
A profi nehézsúlyú ökölvívó-világbajnok, Vladimir Klicsko nem zárja ki a lehetőségét annak, hogy ismét ringbe szálljon a rövid visszavonulása után nemrégiben győzelemmel visszatérő brit David Haye ellen.

A tavaly nyáron – nagy várakozásokat követően – csapott össze egymással az akkor nehézsúlyú WBO/IBF-világbajnok Vladimir Klicsko és a WBA vb-övét birtokló David Haye. Az elvárásokat némileg alulmúló találkozót végül az ukrán fél nyerte meg egyhangú pontozással, és egészen eddig úgy tűnt, Klicsko nem látja értelmét visszavágót adni a brit ökölvívóval, aki tavaly év végén bejelentette visszavonulását, majd nemrégen visszatért, és Londonban kiütötte honfitársát, Dereck Chisorát.

Vladimir Klicsko most úgy fogalmazott, tárgyalni fognak Haye-jel egy esetleges Vitalij Klicsko elleni mérkőzésről vagy egy visszavágóról.

„Elég nehéz követni, David Haye valójában mit is akar, visszavonul, mégsem vonul vissza, akar-e még bokszolni Vitalij ellen vagy ellenem, esetleg valaki mással. Velem már bokszolt, ami nagyszerű meccset hozott a nagy felhajtást követően, és úgy vélem, megvan az esély, hogy ismét bokszoljon egyikünkkel. Ahogy már többször elmondtam, szerintem David időközben jobb ember lett, és sokkal megbízhatóbb, mint volt. Meglátjuk, mi következik. Egyelőre az a fontos, hogy Vitalij nyerjen szeptemberben, és akkor tárgyalhatunk tovább” – nyilatkozta Vladimir Klicsko.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
11 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
Tegnap, 17:15

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00
Ezek is érdekelhetik