Profi ökölvívás: Chisora nem százas - David Haye

2012.07.13. 12:10
null
Haye és Chisora szóban már összecsapott egymással (Fotó: Action Images)
Címkék
Londonban túlesett a mérlegelésen a szombaton rendezendő David Haye–Dereck Chisora profi ökölvívó-címmérkőzés két résztvevője. A felek, akiket rács választott el egymástól, a szokásoknak megfelelően szóban már össze is csaptak egymással.

A procedúra során a bunyósokat rács választotta el egymástól, így a szervezők elejét vették a botránynak, és egyelőre csak verbálisan tudott összecsapni a két brit öklöző, akik a Bokszvilágszövetség (WBA) és a Bokszvilágszervezet (WBO) nehézsúlyú nemzetközi bajnoki címéért csatáznak majd.

A mérleg Haye alatt 210 fontot (kb. 95.2 kg), Chisora alatt pedig 247 fontot (kb. 112.03 kg) mutatott. A mérkőzést és a gálát szombat este élőben közvetíti a hazai Sport1 csatorna.

Mindkét öklöző megszólalt a mérlegelést követően.

„Chisora nem százas. Harapdálja az embereket a szorítóban, vízzel köpköd, pofon vágja az ellenfelet a mérlegelésen, lesmárolja a riválisát, satöbbi. Fogalmam sincs, jóérzésű emberek hogyan tudnak e mögé az ürge mögé állni, egy olyan mögé, aki nőkre emel kezet. Hogy lehet egy ilyen alakot támogatni? Aki ilyeneket dumál és ilyen dolgokat művel? Maximum olyanok állnak mögé, akik ugyanolyan nagy barmok, mint ő maga" – mondta Haye.

„Nekem most három vereségem van, és a mérkőzésünk után neki is ennyi lesz, egyenlőek leszünk. Remekül érzem magam, nagyon izgatott vagyok, már alig várom a meccset. Jó kis bunyó lesz, a rajongók nagyon fogják csípni" – nyilatkozta Chisora, akiről edzője azt mondta a minap, hogy szerinte autista.

www.profiboksz.hu

HAYE ÉS CHISORA SZÓBAN MÁR ÖSSZECSAPOTT

Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
3 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
4 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
4 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
4 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
4 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
5 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
5 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
5 órája
Ezek is érdekelhetik