Ökölvívás: a baltás ügy miatt nem lesz magyar az ifi vb-n

Vágólapra másolva!
2012.10.24. 17:09
A Külügyminisztérium ajánlására a jereváni ifjúsági világbajnokságtól való távolmaradás mellett döntött a Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöksége – olvasható a MÖSZ szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményében.

Noha az idei esztendő legfontosabb ifjúsági világversenyét rendezik meg november 25. és december 8-a között, a magyar válogatott mégsem vesz részt a Jerevánban tartandó világbajnokságon – olvasható a közleményben.

Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöke elmondta: az ismert események miatt – a baltás gyilkos néven elhíresült Ramil Safarov kiadása az azerieknek – különleges biztonsági intézkedéseket kért az örmény szervezőktől, akik ezt nem tudták garantálni. Ráadásul a Külügyminisztérium sem javasolta a magyar fiatalok Örményországba való utaztatását.

Mint ismert, a Safarov-ügy miatt Örményország megszakította a diplomáciai kapcsolatokat hazánkkal.

A MÖSZ elnöke hozzátette: nagyon sajnálja a fiatal ökölvívókat, akik egyrészt egész évben erre a megmérettetésre készültek, másrészt éremesélyesek lettek volna a világbajnokságon, de nem vállalhatták a felelősségét annak, hogy az esetleges kiutazásukat követően bármilyen bántódásuk essen Jerevánban.

Legfrissebb hírek

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00

Frank Sinatra: énekes, színész és bokszrajongó

Népsport
2025.12.12. 13:24
Ezek is érdekelhetik