Ökölvívás: interim címet szerzett Balzsay korábbi riválisa

2012.11.11. 08:19
Címkék
Tavaly augusztusban a magyar szurkolók számára sokáig emlékezetes mérkőzést vívott egymással Balzsay Károly és Sztaniszlav Kastanov, amelyet végül nagy csatában a magyar öklöző nyert meg. A WBA nagyközépsúlyú reguláris világbajnoki címét akkor nem tudta begyűjteni az ukrán bunyós, szombaton viszont már a szervezet interim, azaz ideiglenes címét vette célba, és meg is szerezte.

Kastanov ellenfele a donyecki mérkőzésen honfitársa, a veretlen Server Jemurlajev volt, és a pontozás szerint szoros mérkőzést vívott egymással a két ukrán sportoló, amely végül megosztott döntéssel (118:110, 116:113, 113:115) Kastanov győzelmével fejeződött be.

Gyenge színvonalú mérkőzésen, visszafogott teljesítményt nyújtva tért vissza közel egy éves – kényszerű – kihagyás után a finn Robert Helenius. A vállsérülésből felépülő veretlen nehézsúlyú öklöző szombaton este hazai pályán, Helsinkiben lépett szorítóba egy 10 menetes találkozón, ellenfele pedig Sherman Williams volt.

A kevés látványos akciót hozó összecsapás legizgalmasabb jelenetére egészen a 6. felvonásig kellet várni, és meglepetésre a Tank becenevű Williams volt az "elkövető" ugyanis a 40 éves bahamai bunyós az ominózus menetben egy kemény fejre irányuló ütéssel megfogta 12 évvel fiatalabb riválisát. A megingás ellenére Helenius végül hozta a találkozót, és 99:91, 99:93, 98:93 arányú egyhangú pontozással begyűjtötte 18. sikerét.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Macsó Máté: Ez a fura gól megfogta a csapatot

Labdarúgó NB I
9 perce

Szuhai Péter 28. helyen zárt a díjugrató vk-döntő második számában

Egyéb egyéni
26 perce

Dibusz Dénes: Egy ilyen félidőn elmehet a bajnokság

Labdarúgó NB I
31 perce

Keane: A jó játékosokat jobban kellene védeni; Vignjevics: Harakirit követtünk el

Labdarúgó NB I
33 perce

Szombati sportműsor: három NB I-es meccs, pályán a Liverpool, Magyarország–Csehország női kézilabdameccs

Minden más foci
7 órája

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
8 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
8 órája

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik