Ökölvívás: befejezi a Csonttörőt vb-címmeccsen kiütő Barrios

2013.01.29. 12:22
Bejelentette a visszavonulását a WBO korábbi nagypehelysúlyú világbajnoka, Jorge Barrios, aki 2006 májusában a Los Angeles-i Staples Centerben Nagy „Csonttörő” János ellen védte meg a világbajnoki címét.

Az izgalmas stílusú argentin karrierje 2010-ben futott zátonyra, amikor autójával halálra gázolt egy terhes asszonyt. A bunyós innentől kezdve leginkább az eset büntetőjogi következményeivel volt elfoglalva, és bár tavaly májusban szabadlábra helyezték (sőt, a jogosítványát is visszakapta), számos próbálkozása ellenére nem sikerült mérkőzést lekötnie.

Barrios 2005-ben, Mike Anchondo kiütésével szerezte meg a WBO nagypehelysúlyú világbajnoki övét, amelyet két alkalommal is megvédett, az egyik alkalommal a magyar Nagy János ellen, aki az első menetben 49 másodperc után kapitulált (ez volt máig az egyetlen profi bokszmeccs az Egyesült Államokban, amelyen magyar ökölvívó vb-címért szállt ringbe). A Hiéna becenévre hallgató bunyós pályája során olyan riválisokkal mérhette össze az erejét, mint Joan Guzman és Acelino Freitas – utóbbi összecsapást 2003 egyik legjobb mérkőzésének választották.

CSONTTÖRŐ VS. BARRIOS

HA KÍVÁNCSI ARRA, HOGYAN EMLÉKSZIK AZ OMINÓZUS MÉRKŐZÉSRE NAGY JÁNOS, KATTINTSON IDE!

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Kovács István: Hiszek a szófiai csapatunkban

Ökölvívás
2026.09.17. 07:59

Hogyan válasszak sportágat? – elindult a nemzetközi terjesztés a NOB támogatásával

Egyéb egyéni
2026.09.15. 11:27

Elhunyt Szántó Imre, Öcsi bácsi

Ökölvívás
2026.07.15. 11:31

Találd meg a sportod! – Országos előadássorozat a sportágválasztásról

Egyéb egyéni
2026.03.26. 11:43

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
2026.02.24. 12:30

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53