Ökölvívás: Bacskai ezúttal meggyőző volt, Szellő a szerdai formáját hozta

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.07. 22:17
A 2010-es Európa-bajnok Bacskai Balázs a vártnál nehezebben összejött szerdai sikere után csütörtökön, a 69 kilogrammosok negyeddöntőjében már nagyon meggyőző teljesítménnyel, döntő fölényt kiharcolva győzött a Debrecenben zajló Bocskai István nemzetközi ökölvívótornán, amelyen a magyar válogatott legjobbjai kivétel nélkül bejutottak az elődöntőbe.

A Vasas kiváló öklözője az első pillanattól nagy nyomás alatt tartotta a szlovén Nedeliko Necet, s pontos ütései már a második menetben feladásra késztették riválisát.

Bacskaihoz hasonló produkcióval rukkolt elő Szellő Imre, a félnehézsúly (81 kg) pekingi olimpiai ötödikje is, aki a nehézsúlyúak (91 kg) között indult el ezúttal, s nyerte második meccsét is nagyon simán. Szellő öklét most Rüll Tamás ismerte meg közelről, edzője már a második menetben bedobta a törölközőt. Ugyanebben a kategóriában a kétszeres Eb-bronzérmes Darmos József szintén győzni tudott, méghozzá kemény csatában felőrölve tunéziai riválisát (16–12).

Kiválóan bokszolt a londoni játékokon a 75 kg-os súlycsoportban ötödik Harcsa Zoltán is. Szántó Imre tanítványa könnyedén, látványos teljesítménnyel aratott pontozásos győzelmet (14–6) a szlovén Aljaz Venko felett.

A szintén londoni olimpikon Varga Miklós (60 kg) ugyancsak ott lesz az elődöntőben - ahol Fodor Milánnal találkozik majd –, miután 20–15-re legyőzte a kínai Vang Csi-mint.

A 60 kg mellett 49 és 56 kg-ban is rendeznek magyar elődöntőt, így a szombati finálékban már biztosan lesz legalább három hazai bunyós, akinek szurkolhat majd az Oláh Gábor utcai csarnok közönsége.

 

Legfrissebb hírek

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
3 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
20 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00
Ezek is érdekelhetik