Ökölvívás: marihuanával bukott le a mexikói világbajnok

Vágólapra másolva!
2013.03.01. 10:46
A nevadai sportbizottság kilenc hónapos eltiltással és 900 ezer dolláros pénzbüntetéssel sújtotta Julio César Chávezt, a Boksz Világtanács (WBC) korábbi középsúlyú világbajnokát, mivel tavaly szeptemberi címmeccse után fennakadt a doppingvizsgálaton.

A 26 éves mexikói öklöző szeptember 15-én Las Vegasban csapott össze argentin kihívójával, Sergio Martínezzel, s veszített egyhangú pontozással, majd a meccset követően adott mintájában marihuána nyomaira bukkantak az ellenőrök.
A bizottság csütörtöki döntése szerint Chávez június 15. után léphet újra ringbe, s a meccsért kapott pénzdíjának (hárommillió dollár) harminc százalékát kell befizetnie büntetésként, ugyanakkor ügyvédei jelezték, fellebbeznek az ítélet ellen. A jogászok érvelése szerint aránytalanul súlyos büntetést szabtak ki a bokszolóra, mivel a marihuána nem teljesítményfokozó szer.
A 49 profi mérkőzésén 47 győzelemmel, illetve egy-egy döntetlennel és vereséggel álló Chávez 2011 júniusában szerezte meg a WBC koronáját, s négy sikeres címvédés után bukta el Martínezzel szemben.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
12 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.07. 14:59
Ezek is érdekelhetik