Ökölvívó Eb: Ungvári és Varga is a nyolc között

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.04. 16:03
Jól kezdődött magyar szempontból a keddi versenynap a minszki ökölvívó Európa-bajnokságon, amelyen Ungvári István (49 kg) és Varga Miklós (60 kg) is győzött, s bejutott a legjobb nyolc közé.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a 2008-ban Eb-harmadik Ungvári kemény meccset vívott a lengyel Dawid Jagodzinskivel, a kiélezett küzdelemben azonban mindhárom menetben valamivel a magyar volt a jobb. A pontozók is így értékelték a küzdelmet, egyhangúlag (30:27, 30:27, 30:27) hozták ki győztesnek.

Varga – Ungvári hajdúsámsoni klubtársa – szintén nagy csatára kényszerült az ugyancsak lengyel Mateusz Polskival szemben, aki az első menetben egyértelműen jobbnak is tűnt kétszeres olimpikon magyar ellenfelénél. Varga aztán a folytatásban összeszedte magát, s a meccs második felében ellenfele fölé nőtt. Az ütközet képét jól tükrözte a pontozók ítélete, Vargát ugyanis 2:1 arányban (28:29, 29:28, 30:27) látták jobbnak.

A keddi folytatásban még az olimpiai ötödik Harcsa Zoltán (75 kg), továbbá Nagy Krisztián (56 kg) lép szorítóba. Ungvári és Varga – a hétfőn győztes Kalucza Norberthez (52 kg) hasonlóan – szerdán bokszol újra, méghozzá a négy közé jutásért, azaz a biztos éremért.

Legfrissebb hírek

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
12 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
Tegnap, 17:15

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00
Ezek is érdekelhetik