Ökölvívás: csak kilencig számolt a bíró, Chisora a WBO bajnoka

Vágólapra másolva!
2013.07.21. 11:38
Szombat este a londoni Wembely Arénában a WBO betöltetlen nehézsúlyú nemzetközi bajnoki címéért csapott össze egymással a korábbi világbajnoki kihívó angol Dereck Chisora és a találkozóig veretlen amerikai Malik Scott. A meccset a brit nyerte meg K. O.-val.
Ahogy arra előzetesen számítani lehetett, a bokszringen belüli és azon kívüli balhéiról is ismert 29 éves Chisora kezdeményezett, a WBO ranglistáján 14. helyen található, a legutóbbi mérkőzésén, Vjacseszlav Glazskov ellen döntetlenre végző Scott pedig sokat mozogva, másodszándékból akciózva próbált eredményt elérni.

A szoros küzdelem során Scott jobb szeme bedagadt, majd a 6. menetben egy vélhetően sokáig vitatémát adó eset után befejeződött a meccs. Az agresszív Chisora előbb a kötelekhez terelte riválisát, majd fejre mért jobbossal padlóra is küldte Scottot, aki féltérden (úgy tűnt, tudatosan pihenve) konstatálta a rászámolást, majd kilencnél, abban a pillanatban, ahogy elkezdett felállni, Phil Edwards vezetőbíró leléptette, és kihirdette Chisora K.O.-sikerét.

A vitatott eset

A 32 éves Malik Scott ezzel a 37. profi mérkőzésén elszenvedte az első vereségét, Chisora pedig a cím mellett begyűjtötte a 17. győzelmét.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Negyvenhat évesen távozott az angol bokszlegenda

Ökölvívás
1 órája

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
5 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
22 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38
Ezek is érdekelhetik