Profi ökölvívás: Vitalij Klicskót nyugdíjazta a WBC

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.16. 22:53
null
Vitalij Klicsko tiszteletbeli vagy nyugalmazott bajnoki státuszba került (Fotó: Reuters)
A WBC szervezet illetékes testülete, illetve az elnök José Sulaimán hétfői, hivatalos döntése alapján a szövetség nehézsúlyú világbajnokát, az ukrán Vitalij Klicskót – aki jelenleg politikai munkájával van elfoglalva, így belátható időn belül biztosan nem tud szorítóba lépni – a mai napon megfosztották címétől, és Emeritus Champion, azaz tiszteletbeli, vagy nyugalmazott bajnoki státuszba helyezte.



A megüresedő címért vélhetően a ranglistavezető, egyben Silver-bajnok Bermane Stiverne, valamint a 2. helyen található nemzetközi bajnok Chris Arreola mérkőzhet meg a jövőben (a két fél már találkozott a szorítóban, s a haiti-kanadai Stiverne pontozással nyert).

Klicsko a WBC döntését kommentálva megköszönte a szervezetnek az eddigi támogatást, valamint türelmet (először november 30., majd december 15. volt az a határidő, ameddig az ukrán bunyósnak döntenie kellett a folytatásról), illetve kifejtette, hogy jelenleg a politikára koncentrál, és csak nagyon kevés esélyt lát arra, hogy újra kesztyűt húzzon.

Az Emeritus státusz – amelyet korábban már birtokolt – elviekben megnyithatja a kaput a visszatérésre Klicskónak, ugyanis amennyiben később a folytatás mellett dönt, a szabályok szerint azonnal kihívhatja az uralkodó bajnokot.

Vitalij Klicsko profi pályafutása során 47 mérkőzésből 45-öt megnyert, 41-et pedig kiütéssel, ez pedig 87.23 százalékos mutató, amelynél jobbat csak Rocky Marciano (87.76) tud felmutatni a profi világbajnoki címet szerző nehézsúlyú ökölvívók között.

Vitalij Klicsko harminc legkeményebb kiütése

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
1 órája

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
15 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.13. 17:15

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38
Ezek is érdekelhetik