Női ökölvívó-vb: Szatmári Petra kikapott a negyeddöntőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.11.21. 09:54
A 81 kilogrammban szereplő Szatmári Petra a negyeddöntőben pontozással kikapott török ellenfelétől a dél-koreai Csedzsuban zajló női ökölvívó-világbajnokságon.

A nemzetközi szövetség közvetítése alapján a tavaly ifjúsági vb-t, idén felnőtt Európa-bajnoki bronzérmet nyert Szatmári aktívan bokszolt a nála fél fejjel magasabb Elif Güneri ellen, ennek ellenére riválisa taktikája érvényesült a ringben.

A bajai sportoló ritmusosan mozgott és messziről indított, elsősorban jobb egyeneseiben bízott, ám Güneri rendre jó érzékkel előzte őt meg, s az idő előrehaladtával egyre magabiztosabbá vált, míg Szatmári nem tudott váltani. A döntetlennek tűnő első menet után a második és a harmadik szakaszban is egyértelműen jobb volt a török, így az utolsó menetben hiába tett meg mindent, s talált többször pontosan a magyar bokszoló, a meccset egyhangú pontozással Güneri nyerte meg.

A magyar csapatból már csak az olimpia műsorán is szereplő 75 kilogrammban érdekelt Nagy Tímea van versenyben, aki magyar idő szerint 12.45 körül vívja negyeddöntőjét a kanadaiak korábbi vb-győztese, Ariane Fortin-Brochu ellen.

Legfrissebb hírek

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00

Frank Sinatra: énekes, színész és bokszrajongó

Népsport
2025.12.12. 13:24
Ezek is érdekelhetik