Ökölvívás: Mickey Rourke bundázott, hajléktalant ütött ki?

Vágólapra másolva!
2014.12.01. 18:42
null
Mickey Rourke kesztyűben és cowboykalapban – bundázott? (Fotó: gazzetta.it)
Mickey Rourke hollywoodi színész 62 évesen lépett újra ringbe, és visszatérése után első meccsén rögtön kiütéssel mutatkozott be. Az már más kérdés, hogy állítólag egy hajléktalan ellen küzdött egy olyan meccsen, amelynek eredménye előre le volt beszélve…

 

Mint beszámoltunk róla, Mickey Rourke elhatározta, húsz év kihagyás után újra kötelek közé lép, és 62 évesen folytatja profi ökölvívó-karrierjét. Igen, folytatja, ugyanis a 90-es évek első felében, 1991-től 1994-ig nyolc profi meccset vívott félnehézsúlyban.

Az amerikai színész a moszkvai bokszgálán, az orosz Ruszlan Provodnyikov és a mexikói José Castillo 12 mentes világbajnoki címmérkőzésének felvezetéseként lépett a ringbe a nála több mint harminc évvel fiatalabb Elliot Seymour ellen – egy bemutató meccs keretében (az eredmény így nem számít bele egyik bunyós mérlegébe sem – a szerk.).

Az összecsapást ötmenetesre tervezték, ám idő előtt véget ért, Rourke a nem túl nagy iramú mérkőzés második menetében néhány testütéssel kétszer is padlóra küldte 29 éves ellenfelét, aki végül nem tudta folytatni a küzdelmet, így a színész-bokszoló nyert.

Az ellenfél családja szerint azonban Seymour az elmúlt másfél évben gyakorlatilag hajléktalanként élt Pasadenában és csak a könnyű pénzkereseti lehetőség miatt vállalta el a találkozót.

„Egyértelműen bunda volt. Ez az egész jelenet, hogy a kötelekhez hátrál, leengedi a kezeit, és csak egymás kesztyűit ütik, így volt kitalálva. Látjuk a hírekben, hogy Mickey Rourke megvert egy feleannyi idős embert. Igen ám, de ez csak egy része a sztorinak. Az igazság az, hogy Elliot hajléktalan, reményvesztett ember, aki vélhetően visszakerül az utcára, amint hazautazott” – mondta egy állítólagos családtag.

A gála szervezői nyilatkozatuk szerint utánanéznek a dolognak Seymour menedzsmentjénél, bár azt is hozzátették, az ellenfél pénzügyi helyzete nem rájuk tartozó téma. Rourke mindenesetre elmondása szerint jövő márciusban ismét ringbe lépne.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Nem lesz több meccse, visszavonult Terence Crawford

Ökölvívás
2025.12.17. 14:47

Január elején Miamiban vívja második profi bokszmeccsét Veres Roland

Ökölvívás
2025.12.17. 11:40
Ezek is érdekelhetik