Ökölvívó ob: a 2010-es Európa-bajnok pontozással győzött

Vágólapra másolva!
2014.12.05. 21:40
A csütörtöki nappal ellentétben a pénteki elődöntők nem hoztak meglepetést a Kecskeméten zajló ökölvívó országos bajnokságon, a meccsek közül azonban jó néhány magas színvonalú küzdelmet hozott.

Kovács László szövetségi kapitány tájékoztatása szerint kiváló találkozókat láthattak a Messzi István Sportcsarnokba kilátogatók. A meccsek sorából kiemelte Gálos Viktor és Nagy Krisztián csatáját az 56 kilogrammban. A szoros, látványos összecsapást Gálos nyerte meg pontozással, és a szombati fináléban Szőrös Márkkal vív meg az aranyéremért.Gálos Viktor és Nagy Krisztián csatáját az 56 kilogrammban. A szoros, látványos összecsapást Gálos nyerte meg pontozással, és a szombati fináléban Szőrös Márkkal vív meg az aranyéremért.

Az elődöntőkre állva maradt mezőny legjobb bokszolójának számító Bacskai Balázs, a 69 kiló 2010-es Európa-bajnoka ismét érvényesítette a papírformát, és simán, pontozással győzött Hegyi Barnabás ellen 75 kilóban. A fináléban a Vasas versenyzője azzal a Csiki Zoltánnal találkozik, aki csütörtökön óriási meglepetésre kiütötte az olimpiai és világbajnoki ötödik Harcsa Zoltánt, és pénteken szintén idő előtt be tudta fejezni meccsét.

Ahogy várták, a 60 kilogramm döntőjében a kétszeres Eb-harmadik Varga Miklós és a fiatal Gálos Roland, az 56 kilós Viktor testvére mérkőzik meg egymással, és a szakemberek szerint ez lesz a finálék egyik legérdekesebb és legizgalmasabb meccse. Szintén nagy csata várható szombaton 81 kilogrammban is, miután a papírformát érvényesítve Harcsa Norbert és Hámori Ádám is bejutott a döntőbe.

A szombati program 13 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
5 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
22 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00
Ezek is érdekelhetik