Ökölvívó ol. sel: Harcsa nem bokszol a döntőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.16. 14:57
A pénteken riói kvótát szerző Harcsa Zoltán nem lép kötelek közé a 75 kilogrammos súlycsoport szombati döntőjében a törökországi Samsunban zajló ökölvívó európai olimpiai kvalifikációs versenyen.

A magyar szövetség (MÖSZ) közleménye szerint Kovács László szövetségi kapitány jelezte, hogy a szombat reggeli orvosi vizsgálat során a torna orvosa szemsérülés miatt nem adta meg Harcsának az engedélyt a szorítóba lépésre.

„A magyar versenyző szeme a pénteki elődöntő második menetében sérült meg, sokat könnyezett később, kórházi kivizsgálásra szorult és végül megszületett a döntés, hogy nem léphet kötelek közé szombaton” – írta a MÖSZ.

Az olimpiai és világbajnoki ötödik, Európa-bajnokságon és Európai Játékokon bronzérmes Harcsa egyhangú pontozással győzte le a német Xhek Paskalit az elődöntőben, ezzel megszerezve a magyar ökölvívók első riói kvótáját. Ellenfele a fináléban a francia Christian Mbilli Assomo lett volna.

Samsunban a férfiak tíz kategóriájában három-három olimpiai hely talál gazdára: a súlycsoportok harmadik kvótájáról a két elődöntő veszteseinek hétvégi – a finálékkal együtt sorra kerülő – meccsei döntenek. A nőknél – három súlycsoportban – csak a döntősök szereznek ötkarikás indulási jogot.

 

Legfrissebb hírek

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00

Frank Sinatra: énekes, színész és bokszrajongó

Népsport
2025.12.12. 13:24

A következő tanévtől az ökölvívás is szerepel a Diákolimpia programjában

Ökölvívás
2025.12.11. 11:47

Kábítószer-birtoklás miatt körözi a rendőrség a korábbi, világbajnoki érmes magyar bunyóst

Ökölvívás
2025.12.05. 16:00

Elárverezik George Foreman garázsban felejtett 1968-as olimpiai aranyérmét

Ökölvívás
2025.12.05. 15:52
Ezek is érdekelhetik