Ökölvívó ol. sel.: Harcsa Zoltán a harmadik magyar elődöntős

Vágólapra másolva!
2016.04.13. 22:05
Harcsa Zoltán elődöntőbe jutott a  törökországi Samsunban zajló ökölvívó európai olimpiai kvalifikációs versenyen szerda este, ezzel egy győzelemre van a riói kvótaszerzéstől.

A nemzetközi szövetség (AIBA) honlapja szerint a 75 kilogrammos súlycsoportban versenyző magyar öklöző az ukrán Dmitro Mitrofanovval mérkőzött meg a négy közé kerülésért, s jobban kezdett, az első két menetben két-két pontozó látta jobbnak. A záró harmadban aztán nem hagyott kérdést Harcsa, s mindhárom bírónál elvitte a menetet, így egyhangú pontozással bizonyult jobbnak. A péntek délutáni elődöntőben a német Xhek Paskali lesz az ellenfele.

A 91 kilós Sávoly Gergő szintén ukrán ellenféllel meccselt a nyolc között, a második kiemelt, Európai Játékok-ezüstérmes ukrán Gevorg Manukian egyhangú pontozással győzött.

Csütörtökön szünnap lesz Samsunban, pénteken az elődöntőben Harcsa mellett két magyar versenyző lesz érdekelt: Bernáth István (+91 kg) a brit Joseph Joyce, a 75 kg-os Szatmári Petra a svéd Anna Laurell Nash ellen lép ringbe.

Samsunban a férfiak tíz kategóriájában három-három riói hely talál gazdára: a súlycsoportok harmadik kvótájáról a két elődöntő veszteseinek hétvégi – a döntőkkel együtt sorra kerülő – meccsei döntenek. A nőknél – három súlycsoportban – csak a döntősök szereznek olimpiai indulási jogot.

A magyar ökölvívóknak még nincs riói kvótájuk.

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
3 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
20 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
23 órája

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58
Ezek is érdekelhetik