Profi boksz: Muhammad Ali relikviáira lehet licitálni

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.21. 10:47
Muhammad Ali legendás világbajnoki öve is kalapács alá kerül azon az aukción, amelyet a június elején 75 évesen elhunyt amerikai ökölvívó személyes tárgyaiból rendez szeptember 10-én a dallasi Heritage Auctions.

A WBC nehézsúlyú bajnokaként kiérdemelt övért, amely a boksz egyetemes világnagyságának relikviái közül az egyik legértékesebb, a várakozások szerint hatalmas összeg folyhat be, miután a licit 600 ezer dollárról indul.

Ezt csatolták Ali derekára annak a kiütéssel megnyert meccsének a végén, amelyet a szintén legendás pályatárssal, George Foremannel vívott 1974-ben, az afrikai Zaire-ban.

Az akkor és ott viselt boksznadrág is a kelendő holmik közé számít: kikiáltási ára várhatóan 100 ezer dollár, s ennyiről kezdődik a licitálás annak a levélnek az esetében is, amelyet az ökölvívó 1964-ben írt, megválaszolva benne, milyen okból változtatta meg a nevét Cassius Clayrõl Muhammad Alira, s miért tért át az iszlám vallásra.

 

Legfrissebb hírek

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
8 órája

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
Tegnap, 11:14

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Profi ökölvívás: Tyson Fury ismét visszatér

Ökölvívás
2026.01.04. 17:17

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49
Ezek is érdekelhetik