Ökölvívás: megvédte Európa-bajnoki övét Kovács Zoltán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.18. 23:09
Megvédte a Bokszvilágszervezetnél (WBO) kiharcolt nagypehelysúlyú Európa-bajnoki címét Kovács Zoltán, és a cirkálósúlyú Szellő Imre is nyert a pápai Magyar Ring Gálán szombat este.

A főmérkőzésen Kovács Zoltán tízmenetes mérkőzésen a pontozóknál 97:93, 97:93, 97:93 arányban győzött kihívója, az olasz Nicola Cipolletta ellen.

A 24 éves magyar bokszoló lendületesen kezdte az összecsapást a hozzá hasonló felépítésű és stílusú 28 éves ellenfelével szemben, és bár az utolsó menetekben többet kellett védekeznie, megtartotta Európa-bajnoki övét.

Továbbra is veretlen a profik között a cirkálósúlyú Szellő Imre, aki a címmérkőzés előtti nyolcmenetes küzdelemben egyhangú pontozással nyert a 34 éves amerikai Garrett Wilson ellen.

A 33 éves magyar öklöző ezzel a tizenhatodik mérkőzésén a tizenhatodik győzelmét aratta. Az összecsapás után Szellő Imre a ring mellett azt mondta: ellenfele komoly ütőerővel és állóképességgel rendelkezett, nehéz küzdelem volt.

Legfrissebb hírek

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

DVTK: tisztelik a szurkolókat, de Radenkovics marad a vezetőedző

Labdarúgó NB I
2026.01.02. 10:46

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00
Ezek is érdekelhetik