Profi boksz: Pacquiao összecsap Khannal – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.26. 13:50
A korábban hat súlycsoportban világbajnok, a jelenleg a WBO váltósúlyú világbajnoki övét birtokló, Fülöp-szigeteki Manny Pacquiao (59 győzelem, 6 vereség, 2 döntetlen, 38 KO/TKO) és a korábbi világbajnok, a brit Amir Khan (31–4–0, 19) megerősítette, hogy idén áprilisban összecsap egymással.

A brit sajtóban már a napokban megjelent a hír, hogy a WBO váltósúlyú bajnoka, a Fülöp-szigeteki Manny Pacquiao összecsaphat a brit Amir Khannal, akivel korábban egy promóterhez tartoztak.

Mint ismert, Bob Arum, a Top Rank feje egy Jeff Horn elleni találkozót célzott be a tavaly áprilisban bejelentett visszavonulását követően novemberben újabb győzelemmel visszatérő filippinó számára, A 38 éves Pacquiao azonban – vélhetően az előző két mérkőzéséhez hasonló, alacsony érdeklődéstől tartva – a maga módján többször is nemtetszésének adott hangot a tervekkel kapcsolatban, illetőleg Twitter-oldalán megszavaztatta rajongóit a lehetséges ellenfelekről. A voksolásban Amir Khan nyert (az említett Horn kapott a legkevesebb szavazatot), aki ajánlatot is kapott a Top Ranktől, amit a legfrissebb hírek szerint el is fogadott.

A BBC számolt be a megegyezésről, és a hírt mindkét bokszoló megerősítette Twitter-oldalán. Az összecsapást 2017. április 23-án rendezik meg, de a helyszínről még folynak az egyeztetések. Khan elmondása szerint az Arab Emírségek, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok is szerepel a lehetséges helyszínek között. A tét a WBO váltósúlyú világbajnoki öve lesz.

Khan 2016 májusában lépett legutóbb ringbe, amikor középsúlyban KO-val kikapott a mexikói Canelo Álvareztől. Az volt a harmadik KO/TKO-s veresége pályafutása során.

Legfrissebb hírek

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Profi ökölvívás: Tyson Fury ismét visszatér

Ökölvívás
2026.01.04. 17:17

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00
Ezek is érdekelhetik