Ökölvívás: Papp László-szobrot avattak a fővárosban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.28. 19:02
null
Erdei Zsolt Papp László Budán átadott szobra mellett (Fotó: Földi D. Attila)
Felavatták az ökölvívó-legenda Papp László egész alakos szobrát kedden a főváros XII. kerületében, a MOM Kulturális Központ mellett.

A Gesztenyés kertben felállított alkotás leleplezése előtt Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere ünnepi beszédében a többi között azt emelte ki, hogy a sokak által csak Papp Laciként emlegetett háromszoros olimpiai bajnok bokszoló több szállal kötődött a kerülethez. Emlékeztetett rá, a MOM-gyárban dolgozott, majd az Óra utcában lakott, családja jelenleg is Hegyvidéken él. A városvezető mindehhez hozzátette, hogy sportpályafutása erősen kötődik a Normafához is, ahol az erőnléti edzéseket végezte, a legenda szerint favágással.

„A mai bajnokok csak álmodhatnak arról a szeretetről és rajongásról, ami Papp Lászlót vette körül annak idején" – jegyezte meg a politikus, hangsúlyozva, hogy mindezek ellenére ő mégis megmaradt „szerény srácnak".

Pokorni Zoltán azt is elárulta, hogy a szobrot eredetileg a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB) is helyt adó irodaház kertjében képzelték el, ám végül úgy döntöttek, hogy jobb helye lesz az épület közvetlen közelében fekvő Gesztenyés kertben, ahol közelebb és elérhetőbb helyen áll mindenki számára.

Az olimpiai bronzérmes, amatőrként és profiként is világbajnok Erdei Zsolt megtiszteltetésnek nevezte, hogy ő is ünnepi köszöntőt mondhatott. Megjegyezte, hogy Papp László gyerekkorától nagy példaképe volt, s máig az maradt. Szerencsésnek nevezte magát, amiért személyes emlékei is vannak a legendáról, aki annak idején többször megfordult a válogatott edzésein, s adott tanácsokat mindenkinek.

„Ő jobbkezes létére fordított alapállású volt, s egyszer megjegyezte, hogy nekem is alapállást kellene váltanom. Amikor ezt mondta, büszke voltam, mert azt éreztem, hogy kicsit saját magát látja bennem – jegyezte meg Erdei, aki jó eséllyel szombaton a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke lehet. – Bízom benne, hogy lesznek még Papp Lacik a magyar bokszban, hogy bennünk is van az alázatából, a szorgalmából.”

A szobor Fekete Géza alkotása, aki a legendás sportolónak a Papp László Budapest Sportarénában látható mellszobrát is elkészítette.

A keddi ünnepségen jelentős tömeg gyűlt össze, ott volt a vendégek között többek mellett Gedó György ökölvívó, az 1972-es olimpia bajnoka, illetve Varga János olimpiai és világbajnok birkózó.

Legfrissebb hírek

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
12 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
Tegnap, 17:15

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00
Ezek is érdekelhetik