Profi boksz: ukrán sikerek, Lomacsenko hengerelt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.09. 14:42
Szombaton este az amerikai Marylandban rendezett gálát a Top Rank, melynek főszereplői a keleti blokk veretlen sztárjai voltak.

Az ukrán különítmény első féllepőjeként a WBO cirkálósúlyú világbajnoka, Olekszandr Uszik (12–0–0, 10 KO) a szintén veretlenül érkező amerikai Michael Hunter (12–1–0, 8 KO) ellen tette kockára az övét. Olekszandr Uszik (12–0–0, 10 KO) a szintén veretlenül érkező amerikai Michael Hunter (12–1–0, 8 KO) ellen tette kockára az övét.

A mérkőzést lassan kezdő Uszik néhány menet alatt ráérzett a bunyóra és a negyedik menettől egyre nagyobb fölénybe került, testütéseivel szorgosan bontogatta az amerikait. Hunter többször bajba került, ám átvészelte Uszik rohamait, de komolyan megnehezíteni nem tudta a világbajnok dolgát. A záró etapban úgy tűnt, Uszik ki tudja ütni a sokszor védekezés nélkül dülöngélő amerikait, de csak egy padlóztatás sikerült és Hunter túlélte az utolsó menetet. A pontozók 117:110 (mindhárom pontozónál) arányban Uszikot hozták ki győztesnek, aki ezzel másodszor is megvédte a szeptemberben megszerzett címét.

A következő mérkőzésen Olekszandr Gvozdik (13–0–0, 11 KO) lépett a kötélnégyszögbe a jó nevű kubai Yunieski González (18–3–0, 14 KO) ellen.

A mérkőzés a nyitó gongszótól Gvozdik tervei szerint alakult, folyamatos mozgással gyakorlatilagállva hagyta Gonzálezt, aki a második menettől rendre nyelte az ukrán bombáit. A 3. menetben Gvozdik többször keményen eltalálta ellenfelét, melynek padlózás lett a vége, ám Gonzalez mindent kiadva magából megpróbált visszajönni a meccsbe, de Gvozdik pontos találataival lebontotta, majd a menet végére kiütötte a kubait.

A főmérkőzést a nagypehelysúlyú klasszis, a WBO világbajnoka, Vaszil Lomacsenko (8–1–0, 6 KO) vívta a WBA korábbi bajnokával, Jason Sosával (20-2-4, 15 KO). Lomacsenko ismét lehengerlő volt, lábon és kézzel is villámgyors tudott lenni és esélyt sem adott az amerikainak.

Sosa férfiasan küzdött, de Loma túl soknak bizonyult és a próbálkozásai javarésze sikertelenségbe fulladt. Az ukrán sebészi pontosságú találataitól Sosa szeme egyre jobban feldagadt, majd a 9. menet után a sarokban dolgozók tanácsára feladták az egyoldalú küzdelmet. Lomacsenko a mérkőzés után kihívta Mikey Garciát (36–0–0, 30).

„Minél hamarabb össze akarok csapni Mikey Garciával. Csak a bajnokok érdekelnek. Hétfőn beszélek a Top Rank illetékeseivel, hogy akad-e 130 fonton olyan bajnok, aki megküzdene velem. Ha nem, 135 fonton próbálkozunk. Ha itt sem lesz senki, akkor irány a kisváltósúly és nagyobb halat próbálunk kifogni, természetesen Crawford lesz a célkeresztben” – nyilatkozta Lomacsenko.

www.profiboksz.hu

 

Legfrissebb hírek

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2 órája

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
Tegnap, 11:14

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Profi ökölvívás: Tyson Fury ismét visszatér

Ökölvívás
2026.01.04. 17:17

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49
Ezek is érdekelhetik